2011. szeptember 11., vasárnap

39. fejezet

Ez is elérkezett: az utolsó rész. A végére írtam néhány dolgot. Jó olvasást, utoljára :)
Abellana

(
Kristen)

     
Miközben hazafelé tartottunk Ashley-től és Tomtól, Rob gyanúsan szótlan volt. Fogalmam sincs mi járhatott a fejében, még az is eszembe jutott, hogy az eljegyzés híre emlékeztette őt a saját meghiúsult esküvőjére, és talán megbánta a dolgot. Mikor viszont hazaértünk, kiderült min gondolkodott ennyire és egyáltalán nem erre számítottam.
      - Kris... van valami amit nem mondasz el? - nézett a szemembe.
      - Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepődötten. Volt egyvalami, de arról ő biztosan nem tudhat... vagy legalábbis azt hiszem.
      - Mikor megérkeztünk Ashley azt kérdezte, hogy elmondtad-e már nekem, mire te megráztad a fejed. Tehát... titkolsz valamit.
      Óh, szóval észrevette. Felsóhajtottam.
      - Nézd, Rob... tényleg van valami, amit nem mondtam el. De csak azért, mert féltem, hogy mi lesz majd, hogy ez újból véget vet a kapcsolatunknak és azt nem élném túl.
      - Kristen, nem hagyom, hogy bármi is keresztbe tegyen nekünk. Megígérem, hogy bármi baj van, azt mndig megfogjuk oldani – mondta, miközben közelebb jött hozzám és kezei közé vette az arcomat. Láttam a szemében azt a szenvedélyt, ami azt jelezte, hogy tényleg mindent megtenne értem.
      - Az a helyzet, hogy pár hónapja leszerződtem egy filmre – kezdtem. - És hat hétig Londonban fogunk forgatni. Nem kérhetem, hogy gyere velem, de nem bírnám ki nélküled épp most, mikor újra rendben van minden. Nem tudom, mit tegyek.
      Rob megkönnyebbülten elmosolyodott, mintha rosszabbra számított volna. Viszont szerintem ez épp elég rossz volt. Nem akartam a fél életem külön tölteni tőle.
      - Kris... - szólalt meg végtelenül gyengéden Rob. - Ezután az öt év után én a világ végére is követnélek.
      A szavaitól könnyek szöktek a szemembe, amiket ő rögtön le is csókolt, majd ajkaink kezdtek varázslatos játékba egymással. Ebben a pillanatban nem is lehettem volna boldogabb...

***

      Reggel az ajtó kopogására ébredtem. Rob még édesen szuszogott mellettem, valószínűleg egy atombomba sem keltette volna fel. Az órára nézve rájöttem, hogy kicsit sokáig aludtunk, mivel délelőtt tizenegy volt.
      Kómás fejjel vánszorogtam az ajtó felé és kicsit meglepődtem mikor megláttam az érkezetteket. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, Jamie nekifutásból letámadott és elkezdett ölelgetni, amilyen álmos voltam, fel is borított volna, ha nem kapaszkodok az ajtóba.
      - Oh, sajnálom. Azt hittem már ébren vagytok – nézett rám bocsánatkérően Nikki.
      - Hagyd csak, épp ideje volt felkelni – legyintettem. - Mi járatban?
      - Oké, figyelj. Tudom, hogy ez irtó pofátlan, de te vagy az utolsó reményem. Ashleyék elutaztak Tom szüleihez, Kellant nem tudom elérni és valamiért Emmát sem. Viszont sürgősen behívtak a munkahelyemre és oda nem vihetem magammal Jamie-t. Nem hagyhatnám itt pár órára? - kérdezte kétségbeesetten Nikki.
      - Dehogynem, persze! - mondtam vidáman. - Jól megleszünk Jamie-vel.
      - Ugye Robnak sem lesz gond?
      - Ugyan dehogy, ő is imádja a fiadat, tudod jól.
      - Jaj Kristen, annyira rendes tőled, köszönöm – ölelt meg Nikki sietősen, majd elbúcsúztunk és ő elindult dolgozni.
      - Anya nekem sosem engedi, hogy idáig aludjak – jegyezte meg Jamie. - Te miért aludtál még Kristen?
      Nesze nekem, a gyermeki kíváncsiság. Mit válaszolhatnék erre? "Azért kicsim, mert Rob bácsikád eléggé lefoglalt az éjszaka és nem sok idő jutott alvásra."
      - Hát, ilyen a te Kristen nénikéd, egyfolytában csak aludna... - tértem ki a válaszadás elől. Mielőtt bármit is mondhatott volna, Rob is kitalált a hálószobából.
      - Kris, ki volt... óh, Jamie! Végre megunt az anyád és elajándékozott nekünk?
      - Ne mondj már neki ilyet! - néztem rá kikerekedett szemekkel. De Jamie csak nevetett. - Nikkinek dolgoznia kell és Kellant nem tudta elérni, úgyhogy azt mondtam egy pár óráig vigyázni fogunk rá – böktem a fejemmel a kisfiú felé.
      - Rendben, jól fogunk szórakozni – mondta Rob izgatottan.
      - Jamie kicsim, nem kérsz valamit enni? - kérdeztem, mire Jamie bőszen bólogatott. Naná, felesleges kérdés volt, az apja étvágyát örökölte, egyfolytában enni tudott volna. - Jól van, lássuk csak... - motyogtam ahogy kinyitottam a hűtőt. És egyúttal azt is tapasztaltam, hogy sem én, sem Rob nem voltunk vásárolni.
      - Óh, kár – jelent meg mögöttem Rob, végigtekintve az üres hűtőszekrényen. - Pedig én is pótoltam volna az éjszaka elveszett energiát.
      Döbbenten ránéztem, de ő csak vigyorgott. Azért Jamie előtt mégsem kéne célozgatnia...
      - Remek, akkor irány vásárolni – jelentettem be sóhajtva. Az egyik közeli szupermarket felé vettük az irányt, Jamie persze rögtön bele akart ülni a bevásárlókocsiba. Nagyon jól elszórakoztak Robbal, és tény, hogy nőként ez eléggé imponált nekem. Hiszen Rob csodálatosan bánt a kisfiúval. Biztosan fantasztikus apa lenne.
      Az elkalandozásomból akkor ocsúdtam fel, mikor megláttam a ránk irányuló fényképezőgépeket. Remek... már látom a holnapi címlapokat. "Kristen Stewart és filmbeli partnere szakítottak? Kicsoda a titokzatos férfi és kisfiú?" Fogadok még azt is a nyakamba varrják, hogy van egy eltitkolt gyerekem, Rob meg a szeretőm...
      Próbáltam nem bosszankodni a kis baki miatt, miközben hazafelé tartottunk a megpakolt szatyrokkal. Mikor hazaértünk, kötelességtudóan megetettem a két hímet, majd Jamie beült valami mesefilmet nézni.       Robbal máris kifáradtunk, ezek után még jobban tiszteltem Nikki-t, elképesztő munka volt neki felnevelni ezt a remek kissrácot.
      - Hát nem lenne jó...? - kérdezte Rob, miközben Jamie-t figyeltük.
      - Mire gondolsz? - értetlenkedtem.
      - Egy ilyen belevaló gyerek. - Rob szavaitól kiköptem a teát amit épp iszogattam. - Te még sosem gondoltál rá? - kérdezte meglepődötten.
      - Hát, nem is tudom – vallottam be őszintén. - Mikor együtt voltunk, még túl fiatal voltam ahhoz, hogy ezen gondolkodjak, utána pedig... örültem, hogy valahogy túlélem. Sosem gondoltam rá, hogy más férfi gyerekének az anyja legyek – vontam vállat. Rob elmosolyodott és megsimogatta az arcom.
      - Én személy szerint imádnám, ha lenne egy kisbabánk.
      Elmosolyodtam és egy apró csókot nyomtam az ajkaira. - Én is – suttogtam, majd még egy csókot váltottunk.

***

      Másnap délután be kellett ugranom a stúdióba és elhozni a filmemhez a forgatókönyvet. Viszont mikor visszafelé tartottam a kocsimhoz, beleütköztem valakibe, annyira belemélyedtem a lapozgatásába.
      - Oh, elnézé... Mike... - néztem rá döbbenten, mire ő csak szomorkásan elmosolyodott.
      - Szervusz, Kristen.
      - Hű, szia... nem igazán számítottam itt rád – dadogtam.
      - A következő filmem rendezőjével van egy megbeszélésem. Ahogy látom te pedig újra beleveted magad a munkába.
      - Hát, igen...
      Egy darabig csendben álldogáltunk, ami elég kínos volt, tekintve, hogy a szakításunk óta nem beszéltünk.
      - Hallottam róla, hogy jól alakultak a dolgaid – mosolygott rám Mike. - Nagyon örülök a boldogságodnak, Kristen. Megérdemled.
      - Honnan tudod...? - kérdeztem elpirulva, mire Mike felnevetett.
      - Hát, azok az átkozott paparazzik mindenhol ott vannak, nem igaz? Láttam a képeket, amin Jamie-vel vagytok. Szóval... ő lenne az a bizonyos Rob.
      - Igen, ő az – suttogtam.
      - Szerencsés fickó, remélem ezt ő is tudja – nézett a szemembe.
      - Figyelj, Mike, én annyira sajnálok mindent... - kezdtem, de ő félbeszakított.
      - Ne aggódj emiatt, Kris. Tényleg örülök neked és nekünk úgy tűnik nem jöhettek össze a dolgok. Nem én voltam neked az igazi – sóhajtotta.
      - Te is megtalálod majd egyszer – bizonygattam.
      - Tudom, hogy úgy lesz – bólintott mosolyogva. Egy utolsó pillantással visszaemlékeztünk az együtt töltött éveinkre, de csak ennyi nosztalgiát engedtünk magunknak. Elköszöntem Mike-tól, és fogalmam sem volt róla, hogy látom-e még valaha...
      Mikor hazaértem, már besötétedett. Be sem léphettem az ajtón, ugyanis Rob rögtön kifelé terelt onnan.
      - Te meg mit művelsz? - kérdeztem meglepődötten.
      - Van egy meglepetésem – mosolygott rám Rob. - És ne kérdezősködj, mert úgysem húzol ki belőlem semmit!
      Nem értettem ezt a titkolózást, de bíztam Robban, csak tudja mit csinál... Megragadta a kezemet és lefelé húzott, egészen a parkolóig, ahol beültünk a kocsiba. A forgatókönyv még mindig a kezemben volt, úgyhogy ledobtam, Rob pedig elindította a kocsit.
      - Szóval... nem is találgathatok hova megyünk? - kérdeztem.
      - Úgysem találnád ki – vigyorgott rám. Sajnos ezt készségesen elhittem, úgyhogy nem faggattam őt az út hátralévő részében. Mikor viszont megérkeztünk, Rob kivett egy pezsgőt és két poharat, ha pedig ez sem lett volna eléggé meglepő, a hely ahol voltunk... a középiskolánk volt. A hely, ahol megismerkedtünk és ahol elkezdtünk járni.
      - Mit csinálunk itt? - kérdeztem, de Rob nem válaszolt. Helyette a kerítéshez ment, a kezembe nyomta a pezsgőt és a poharakat, majd nemes egyszerűséggel átlendült az alacsony kerítésen. Döbbenten figyeltem, mire ő átvette tőlem a kezemben lévő dolgokat és lerakta a földre.
      - Gyere!
      - Micsoda? Szoknyában vagyok, biztos, hogy nem mászok át ezen a cuccon, felejtsd el! - tiltakoztam, de ez nem érdekelte Robot. Fogta magát, és átemelt engem is. - Oké, mi a fene folyik itt? - kíváncsiskodtam, mire ő csak elmosolyodott, fogta a pezsgőt és a két poharat, a másik kezét pedig összefonta az enyémmel. Befelé húzott az udvarban, mígnem elértük a suli háta mögött lévő kosárpályának a közepét. Rob a kezembe nyomta az egyik poharat, majd pezsgőt töltött mindkettőnknek.
      - Szóval betörtünk az iskolánkba – állapítottam meg. - Mi a következő? Autós üldözés?
Rob felnevetett és megcsókolt.
      - Koccintsunk arra, hogy együtt élünk boldogan és hogy csak ez számít – mondta mosolyogva, és így is tettünk. Miközben a pezsgőt iszogattunk, elnosztalgiáztunk a régi időkről, mikor még a középiskola volt a legnagyobb problémánk. Mikor kiürültek a poharaink, Rob letette őket a földre és újra felém fordult.
      - Kristen... az, hogy megismertelek, a legjobb dolog volt az életemben. És bármennyire is messze voltunk egymástól, sohasem gyengült a szerelmünk. Ha te velem vagy, már akkor tökéletes minden. - Könnyek szöktek a szemembe, mikor Rob a zsebébe nyúlt és kivett egy apró, fekete dobozt. - Megtisztelnél azzal, ha hozzám jönnél feleségül.
      Kinyitotta a dobozkát, amiben egy gyönyörű gyémántgyűrű lapult. Izgatottan várta a válaszomat, én pedig felzokogtam... a boldogságtól.
      - Persze, hogy hozzád megyek – suttogtam, mire Rob egy csodás, szenvedélyes és szerelmes csókkal ajándékozott meg. Percekig öleltük így egymást, majd mikor eltávolodtunk, az ujjamra húzta a varázslatos gyűrűt.
      - Nagyon szeretlek... - mondtam halkan.
      - Én is téged. Örökké...

-------------

Igen, több mint egy hónap kimaradás után összehoztam az utolsó fejezetet. Nagyon szerettem ezt a történetet írni, bár az utolsó fejezeteknél már alábbhagyott a lelkesedésem és ez meg is látszott. De végül meglett a mindenki által elvárt happy end :) Örülnék a véleményeknek, remélem megtiszteltek velük. Az írást nem hagyom abba, a Two Strangers folytatódik, ott megtaláltok. Köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket a hónapok alatt, mindig nagyon jó volt olvasni őket. :)
Abellana

2011. augusztus 25., csütörtök

frissről

Sziasztok!
Hát először is, szégyellem, hogy idáig nem jelentkeztem ezen a blogon, de képtelen voltam folytatni a történetet. Viszont elhatároztam, hogy lassan nekiállok és megírom az utolsó fejezetet. Fogalmam sincs, hogy mikor lesz kész, de az biztos, hogy nem hagyom így félbe a történetet. Addig viszont a TS-en meg lehet engem találni, remélem közületek sokan olvassák azt is :D Szóval a lényeg, hogy már nem kell olyan sokat várni a befejezésre.
Abellana

2011. július 26., kedd

még egy közlemény :D

Lehet, hogy ennek nem fogtok örülni, de úgy döntöttem, hogy még nagy nehezen összekaparom a 39. fejezetet, és a 40. lesz az utolsó. Nem vagyok már elégedett a történettel és nem igazán tudom már tovább írni. De megpróbálok méltó befejezést írni majd neki és szépen lezárni az egészet.
Abellana

---------

2. fejezet: http://twostrangers-rs.blogspot.com/

2011. július 24., vasárnap

ez meg az...

Először is, elgondolkodtam a dolgokon, és úgy döntöttem, hogy már nem sokáig folytatom a High School Love-t. Hogy ez még öt fejezet, vagy tíz, azt nem tudom de az utolsó fejezet előtt szólni fogok. De már elegem van belőle, hogy ennyi embernek nem tetszik, akkor meg minek folytassam?

Más: az új történetemnél tiszta lappal kezdek, megpróbálok valami újat felmutatni ott. Majd meglátjuk mennyire sikerül, mindenesetre felkerült az első fejezet. Akit érdekel, nézzen be :)

http://twostrangers-rs.blogspot.com/

Abellana

2011. július 23., szombat

38. fejezet

Itt a folytatás, ami inkább egy töltelékfejezet lett... kicsit bepillantunk Nikki és Kellan életébe (külön-külön) :D Jó olvasást, és aki még nem nézett be az új történetemhez, az pótolja ;)

(
Kristen)

     
- Kristen!! - kiáltott fel Jamie mikor meglátott, és a lábaim köré fonta a karjait – mivel még csak idáig ért fel. Régóta nem láttam már, és most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott ő is.
      - Ez aztán a vendégszeretet... - nevettem fel, visszaölelve őt.
      - Jamie, ki az? - kiabált ki egy ismerős hang, de mielőtt választ kaphatott volna, kinézett a konyhából. - Kristen, szia!!!
      Nikki arcán meglepett, de boldog mosoly terült szét, és gyorsan megölelt.
      - Úgy örülök, hogy itt vagy – mondta. A következő szavait a fiához intézte. - Nyugodtan kimehetsz játszani kicsim, anyu meg a te bolond Kristen nénikéd amúgy is unalmas felnőtt dolgokról fognak beszélgetni.
      - Úgy ám – bólintottam, majd még egyszer alaposan megszorongattam Jamie-t aki gyorsan ki is szaladt.
      - Jesszusom, pár hónapja láttam utoljára és máris mennyit nőtt! - sóhajtottam.
      - Ne is mondd... alig hiszem el, hogy már ekkora.
      Azt kell mondanom, Jamie a világ legimádottabb kisfiúja volt, annak ellenére, hogy elég nagy meglepetésként érte a saját szüleit is. Ugyanis mint kiderült, ő volt Nikki és Kellan kapcsolatának az "emléke"...
      Nikki pár nappal azelőtt tudta meg, hogy terhes, mielőtt én és Rob szakítottunk. Viszont ő maga sem akarta elhinni és egy ideig nem is szólt róla senkinek. Ő volt az első személy, akinek kiöntöttem a lelkemet, majd ő is elárulta a titkát – először csak nekem, majd Ashley-nek is. Ash unszolására végül Nikki megosztotta a nagy híreket az apával is...
      Kellan ekkor eléggé sokkos lett, rögtön elkezdte tervezgetni, hogy elveszi Nikki-t és nem megy egyetemre. Nikki viszont nem akarta, hogy Kellan feladja a tervét... Nagy nehezen rávette őt, hogy menjen csak New Yorkba az egyetemre.
      Kellan olyan sűrűn jött LA-be Nikki terhessége alatt, amilyen sűrűn csak tudott. Egyáltalán nem hagyta őt magára, és mindkettejükből felelősségteljes szülő lett. Jamie és Kellan pedig rajongtak egymásért...
      - Szóval mi szél hozott erre? - kérdezte Nikki. - Nem mintha nem örülnék, hogy itt vagy... Na és persze még egyikőtökkel se tudtam beszélni. Mi volt az esküvőn?
      - Nos... az esküvő elmaradt – mondtam egy apró mosollyal, Nikki pedig kiköpte a kávéját.
      - Hogy mivan??? Várj, akkor... - Nikkinek kezdett leesni a dolog. Én csak bólintottam, mire ő sikítva ugrott a nyakamba.
      - Uramisten, Kris, ezt alig hiszem el! Végre ennyi év után ti hülyék rájöttetek, hogy muszáj együtt lennetek!
      - Milyen kedves – nevettem fel.
      - Mesélj el mindent! - követelte rögtön, úgyhogy bele is kezdtem a történetbe. Órákon át beszélgettünk Nikkivel, ami nagyon jól esett, régóta nem volt már ilyen. És természetesen ő is örült neki, hogy Robbal minden a régi...
      Mielőtt elbúcsúztunk volna, eszembe jutott valami, amit tegnap mondott Ash.
      - Ashley eltervezte, hogy ma este szórakozni fogunk, úgy mint régen, úgyhogy képzelheted... - nevettem. - Ugye ott leszel?
      - Hidd el, szívesen mennék, de már vagy egy hete ma láttam először Jamie-t. A mai estét a fiammal töltöm. De nektek jó szórakozást – mosolygott Nikki.
      - Kösz Nikki, neked is – mosolyogtam vissza, majd elköszöntem tőle és Jamie-től.

(Rob)

      Ha Ashley egyszer eltervezi, hogy mindannyian szórakozunk egyet, abból sosem sül ki semmi jó. De magadtam neki a bizalmat, többek közt azért is, mert Tom szerint este "dobok majd egy hátast". Fogalmam sincs, hogy min törték a fejüket megint...
      - Min jár az eszed? - kérdeztem Kris-t, aki nagyon gondolkodva nézett kifelé a kocsi ablakán.
      - Nem érdekes – sóhajtotta, de mikor rám nézett, tudta, hogy nem hagyom ennyiben úgysem. - Csak eszembe jutott, hogy mennyi minden megváltozott az öt év alatt. Felnőttünk – nevetett fel keserűen.
      - Csak az számít, hogy minden rendbe jött – mondtam. - Túl kell lépnünk az önmarcangoláson, nekem egyfolytában az jár a fejemben, hogy bár maradtam volna, neked meg az, hogy inkább New Yorkba jöttél volna. De talán ez kellett ahhoz, hogy újra együtt lehessünk. Nem követjük el ugyanazokat a hibákat újra.
      - Azt hiszem igazad van – bólintott Kristen, én pedig leálltam Ashley-ék háza előtt. Közelebb hajoltam Kristenhez és egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Szerettem volna eloszlatni a kétségeit, tudtam, hogy még mindig nem hiszi el teljesen, hogy minden rendbe jött.
      - Ne aggódj semmi miatt – suttogtam. - Megígértem, hogy ezentúl boldoggá teszlek.
      Kristen ekkor felpillantott a szemembe, egyik kezét pedig az arcomra simította.
      - Szeretlek, Rob – mondta halkan, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam.
      - Én is téged – feleltem, majd egy utolsó csók után elindultunk befelé.
      - Végre itt vagytok – sikított fel Ash mikor ajtót nyitott. Mikor azonban közelebb hajolt Kristenhez, olyan halkan mondott neki valamit, hogy én ne halljam. Mégis sikerült.
      - Elmondtad már neki? - kérdezte. Kris csak alig észrevehetően megrázta a fejét, én pedig gyanakodva méregettem őket. Van valami amit Kristennek el kéne mondania nekem...?
      Az este hátralévő részében ez járt a fejemben, de Ashnek és Tomnak sikerült kizökkentenie a gondolataimból, mikor elárulták a meglepetésük.
      - Szóval... - kezdte Ash izgatottan – készítsétek a naptáraitokat, ugyanis mind foglaltak vagytok decemberre. Az esküvőnkre.
      Ezen mind meglepődtünk, hiszen még csak pár hónapja költöztek össze, bár az igaz, hogy ők már több, mint öt éve együtt vannak. Boldogan gratuláltunk nekik.

(Kellan)

      - Hát nem elképesztő? - ámuldozott Emma, miközben kimentünk a teraszra. - Mikor megismertem őket, még össze-vissza bénáztak, most meg... hűű!
      Képzelem milyen bárgyú vigyor terülhetett szét az arcomon, miközben a mosolyát bámultam és az ajkai mozgását beszéd közben. És valószínűleg túl sokáig nem is reagáltam, csak bambultam, ugyanis Emma rám kapta a tekintetét.
      - Mi van? - kérdezte nevetve.
      - Nagyon szép vagy ma – feleltem mosolyogva, mire az ő arca megkomolyodott.
      - Ó istenem, tudtam, hogy ez lesz, annyira tudtam...
      - Micsoda? - értetlenkedtem.
      - Kellan, New Yorkban hülyék voltunk. Borozgattunk az étteremben, aztán lassúztunk, elkísértél a szobámig... de csak egy csók volt. Nem hagyhatnánk ennyiben? Két részeg barát részeges csókja.
      - És mi van, ha én nem szeretném ennyiben hagyni? - kérdeztem közelebb lépve hozzá.
      - Ne csináld ezt – rázta meg a fejét. - Az egyik legjobb barátom vagy.
      - Emma, veled egyetlen csóknál azt éreztem, amit más lányokkal sosem. A barátság is átalakulhat...
      - Jól van, tegyük fel, hogy összejön köztünk valami komolyabb, de évek múlva szakítunk. Hogy fogok utána Jamie vagy Nikki szemébe nézni? Tudod, hogy szeretem őket!
      - Nem gondolkodhatsz így! Muszáj vállalni a kockázatot néha. És különben is, hogy jön ide Nikki?
      - Ő a fiad anyja – sóhajtotta Emma. - Mindig is sokat fog jelenteni neked.
      - Persze, hiszen ő adta nekem Jamie-t. De nem szeretem őt úgy, mint téged. Ne keress kifogásokat, Emma – mondtam halkan, majd megtettem még egy lépést felé. Egyik kezemmel megemeltem az állát, hogy rám nézzen, és lassan felé hajoltam...

új...

Sziasztok! :)
Azt előre is leszögezem: nem tudom, hogy a HSL-nek mikor lesz vége, egyelőre még nem tervezem nagyon a befejezését :D Viszont úgy döntöttem, hogy belekezdek egy új RS sztoriba, akit érdekel, nézzen be :) Az egyelőre még rejtély, hogy mikor kerül fel az első fejezet, most csak az ismertető van fent.

http://twostrangers-rs.blogspot.com/

2011. július 21., csütörtök

37. fejezet

Wow, 14 megjegyzés és 117 pipa... :D Köszönöm mindenkinek aki írt :) Itt a következő rész, remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást.
Abellana


(
Kristen)

     
Mielőtt hazaérkeztünk volna Los Angelesbe, Rob megkért, hogy költözzek össze vele. Mivel mindketten elhagytuk azokat, akikkel eddig éltünk, "hajléktalannak" bizonyultunk, de kiderült, hogy Rob fenntartott egy lakást LA-ben, csak eddig nem használta.
      Miután megérkeztünk, az első útunk az anyámhoz vezetett, mivel a Mike-kal való szakításom után hozzávittem a cuccaimat. Amint anyu megpillantott minket Robbal, rögtön elsírta magát, nem is lehetett volna boldogabb, hogy újra együtt vagyunk.
      A barátaink – Nikki-t kivéve, aki még mindig egy másik városban volt munkaügyben – készséggel segítettek a költözésnél, az egész olyan volt, mintha visszarepültem volna éveket az időben. Mind együtt voltunk és ilyen már nagyon rég nem történt. De azért azt is vártam, hogy végre kettesben lehessünk Robbal, úgyhogy egy picit örültem, mikor a többiek hazamentek.
      - Na, mit gondolsz? - kérdezte Rob, miközben körbenézett a szobában, ami egyelőre csak dobozokkal volt tele.
      - Szerintem csodás lesz – feleltem egy boldog mosollyal, Rob pedig közelebb jött és körém fonta a karjait. A szemembe nézve kisimított egy tincset az arcomból, az ajkai körül apró mosoly játszott. A tekintetéből áradtak az érzelmek, szavak nélkül is képes volt elmondani bármit.
      Ajkaival felém közeledett, én pedig örömmel forrtam vele össze egy lágy csókban, ami viszont egyre vágyódóbb és szenvedélyesebb lett. Rob gyengéden fektetett le, majd ő is fölém helyezkedett, de a vágy hevében sikerült felborítanunk egy dobozt. Felnevettem, ahogy meghallottam a csörömpölést, Rob pedig mosolyogva tekintett le rám.
      - Mi az? - kérdeztem még mindig nevetve. Ő csak megrázta a fejét.
      - Hiányzott a nevetésed hangja – felelte. Az arcom megkomolyodott és egy újabb csókot követelve emeltem fel a fejem, amit ő boldogan meg is adott. Nyelvünk szenvedélyes táncot járt, miközben Rob érintései a lehetetlennél is tovább hevítettek.
      Lassan megszabadított a felsőmtől és a melltartómtól, miközben a hasamat és a melleimet alaposan végigpuszilgatta. Miután a nyakamon is végigvezette ajkait, újból egy csókért hajolt fölém. Hosszasan ízlelgettük egymást, de a vágyaink egyre jobban feléledtek.
      Kezeimet levezettem Rob pólójának az aljához, ő pedig készségesen hagyta, hogy áthúzzam a feje fölött, majd újabb mámorító csókot váltottunk. Kezei most a melleimet kényeztették, én pedig belenyögtem nyelveink játékába. Rob elmosolyodott, mikor meghallotta, és kezei máris a nadrágomtól való megszabadításon dolgoztak. Szerencsémre ez elég hamar sikerült is neki, én pedig minél sürgősebben próbáltam viszonozni eme tettét.
      Miután sikeresen megszabadítottuk egymást a ruháktól, visszafeküdve folytattuk szerelmes csókcsatánkat. Rob egyik kezét végigvezette a testemen, míg célt nem ért vágyaim központjánál. Belenyögtem a csókba ahogy megéreztem egyik ujját bennem. Ekkor elhajolt tőlem és a nyakamat kezdte el csókolgatni, én pedig tehetetlenül vonaglottam a kéjtől.
      Rob az arcomat szemlélte miközben elért a gyönyör első hulláma, és szenvedélyes csókért hajolt felém, mikor a légzésem kezdett normálisabb lenni... Szerelmes csókunk közben lassan újra összeolvadt a testünk.
      Kiélveztünk minden egyes pillanatot, hiszen annyi ideig voltunk távol és még csak pár napja kaptuk vissza egymást. Lassú tempóban hajtottuk egymást a vég felé, miközben a lehetetlennél is közelebb voltunk egymáshoz. Rob egyszer csak elhajolt tőlem pár centire, hogy a szemembe nézhessen, majd a fülemhez hajolt és odasúgta:
      - Szeretlek...
      Felnyögtem, az élvezettől és a sejtjeimet átjáró szerelemtől egyaránt.
      - Én is szeretlek – feleltem halkan, majd egy csókkal pecsételtük meg a vallomásainkat, hamarosan pedig mindkettőnket összeölelkezve ért el a mámorító robbanás a testünkben. Nemsokára édes csókok közepette merültünk álomba...
      Ahogy elsétáltam a széksorok között, hogy a helyemre üljek, minden tekintet rám szegeződött. Mintha valami lenéző lett volna a szemükben... mintha mint tudták volna, hogy azt kívánom bár én lennék a menyasszony ma.
      Leültem Ashley mellé aki bátorítóan megszorította a kezemet. Tőlem csak egy szomorú mosoly telt ki, amivel azt hazudtam a világnak, hogy "jól vagyok". A legkevésbé sem voltam jól. Csakis magam elé néztem, nem akartam Őt látni.
      A zene felcsendült, a menyasszony lassan lépkedett ugyanott, ahol az előbb én is. A vendégek felemelkedtek a székükről és nézték, ahogy bevonul. Mosolyogtak, miközben biztosan az járt a fejükben: "milyen gyönyörű".
      Számomra óráknak tűnő másodpercek után csatlakozott az oltárnál álló vőlegényéhez. Mindkettejük arcán mosoly volt, végig egymás szemébe néztek míg a pap beszélt. Végül a vőlegény engedélyt kapott, hogy megcsókolja a menyasszonyt. Lassan felhajtotta a fátylat.
      Megszakadt a szívem, mikor Rob megcsókolta a nőt.
      Zihálva ébredtem fel, az arcomon könnyek folytak végig. Még mindig sötét volt a szobában, az éjszaka közepe lehetett. Hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy csak egy álom volt. Pedig annyira átéltem az egészet, valódinak tűnt... És ez nem is csoda, hisz pár napra azt hittem, ez lesz a jövőm.
      Felülve zokogtam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Egyszer csak egy kéz érintette meg a vállamat.
      - Kris, mi baj van? - kérdezte Rob aggódva, miközben végigsimított az arcomon.
      - Annyira... borzasztó volt – nyögtem ki. - Nagyon... rosszat álmodtam.
      - Megijesztesz Kris, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Elmeséled?
      - Elvetted őt – zokogtam. - És boldog voltál, engem pedig mindenki utált...
      Rob ekkor maga felé fordította az arcomat, hogy rá nézzek.
      - Ez soha nem fog megtörténni, Kristen. Csak egy álom volt, csakis veled vagyok boldog, és többé eszemben sincs elvenni valaki mást. Szeretlek.
      A szavai teljesen megnyugtattak, és szorosan hozzábújtam, ő pedig a hátamat kezdte el simogatni.
      - Soha többet nem hagylak el – suttogta, én pedig lassan újra elszenderedtem a karjaiban...
      Reggel isteni kávéillatra ébredtem. Magamra kaptam Rob földön heverő ingjét – nehogy már meztelenül mászkáljak – majd kimentem a konyhába. Rob éppen kávét főzött – micsoda meglepetés – és az én pokoli szerencsémre félmeztelen volt. Kihasználtam, hogy még nem hallott meg, és egy ideig izmos hátán legeltettem a szemeim, majd mögé lépkedtem és hátulról átöleltem.
      - Jó reggelt – fordult felém Rob mosolyogva, majd egy csókkal köszöntöttük az új napot.
      - Neked is jó reggelt – mondtam halkan.
      - Terveztél mára valamit? - kérdezte.
      - Háát... arra gondoltam beszélek Nikkivel, úgy tudom ma visszajön, és ő még nem is tudja, hogy mi... de ha neked van valami terved...
      - Nincs – szólt közbe Rob mosolyogva. - Menj csak nyugodtan. Rátok fér egy kis beszélgetés.
      Egy apró csók után indultam is volna felöltözni, de Rob nem engedte el a kezemet és visszahúzott magához.
      - Többet nem engedem, hogy miattam rosszul érezd magad vagy rossz álmaid legyenek – mondta halkan, miközben végig lefelé nézett. Egyik kezem rásimítottam az arcára, hogy rám nézzen.
      - Tudom, hogy többet nem lesz ilyen. Most már tudom, hogy minden rendben lesz. Szeretlek – suttogtam.
      Miután megittuk a kávét, hosszú csókkal elbúcsúztunk, és elindultam Nikkihez. Örültem, hogy végre lesz alkalmunk beszélgetni egy kicsit, hiszen mostanában én a színészkedéssel voltam elfoglalva, ő pedig... mással.
      Vidáman kopogtam be a ház ajtaján, mikor odaértem, de nem Nikki nyitott ajtót. Hanem a kisfia.