37. fejezet

Wow, 14 megjegyzés és 117 pipa... :D Köszönöm mindenkinek aki írt :) Itt a következő rész, remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást.
Abellana

(Kristen)

      Mielőtt hazaérkeztünk volna Los Angelesbe, Rob megkért, hogy költözzek össze vele. Mivel mindketten elhagytuk azokat, akikkel eddig éltünk, "hajléktalannak" bizonyultunk, de kiderült, hogy Rob fenntartott egy lakást LA-ben, csak eddig nem használta.
      Miután megérkeztünk, az első útunk az anyámhoz vezetett, mivel a Mike-kal való szakításom után hozzávittem a cuccaimat. Amint anyu megpillantott minket Robbal, rögtön elsírta magát, nem is lehetett volna boldogabb, hogy újra együtt vagyunk.
      A barátaink – Nikki-t kivéve, aki még mindig egy másik városban volt munkaügyben – készséggel segítettek a költözésnél, az egész olyan volt, mintha visszarepültem volna éveket az időben. Mind együtt voltunk és ilyen már nagyon rég nem történt. De azért azt is vártam, hogy végre kettesben lehessünk Robbal, úgyhogy egy picit örültem, mikor a többiek hazamentek.
      - Na, mit gondolsz? - kérdezte Rob, miközben körbenézett a szobában, ami egyelőre csak dobozokkal volt tele.
      - Szerintem csodás lesz – feleltem egy boldog mosollyal, Rob pedig közelebb jött és körém fonta a karjait. A szemembe nézve kisimított egy tincset az arcomból, az ajkai körül apró mosoly játszott. A tekintetéből áradtak az érzelmek, szavak nélkül is képes volt elmondani bármit.
      Ajkaival felém közeledett, én pedig örömmel forrtam vele össze egy lágy csókban, ami viszont egyre vágyódóbb és szenvedélyesebb lett. Rob gyengéden fektetett le, majd ő is fölém helyezkedett, de a vágy hevében sikerült felborítanunk egy dobozt. Felnevettem, ahogy meghallottam a csörömpölést, Rob pedig mosolyogva tekintett le rám.
      - Mi az? - kérdeztem még mindig nevetve. Ő csak megrázta a fejét.
      - Hiányzott a nevetésed hangja – felelte. Az arcom megkomolyodott és egy újabb csókot követelve emeltem fel a fejem, amit ő boldogan meg is adott. Nyelvünk szenvedélyes táncot járt, miközben Rob érintései a lehetetlennél is tovább hevítettek.
      Lassan megszabadított a felsőmtől és a melltartómtól, miközben a hasamat és a melleimet alaposan végigpuszilgatta. Miután a nyakamon is végigvezette ajkait, újból egy csókért hajolt fölém. Hosszasan ízlelgettük egymást, de a vágyaink egyre jobban feléledtek.
      Kezeimet levezettem Rob pólójának az aljához, ő pedig készségesen hagyta, hogy áthúzzam a feje fölött, majd újabb mámorító csókot váltottunk. Kezei most a melleimet kényeztették, én pedig belenyögtem nyelveink játékába. Rob elmosolyodott, mikor meghallotta, és kezei máris a nadrágomtól való megszabadításon dolgoztak. Szerencsémre ez elég hamar sikerült is neki, én pedig minél sürgősebben próbáltam viszonozni eme tettét.
      Miután sikeresen megszabadítottuk egymást a ruháktól, visszafeküdve folytattuk szerelmes csókcsatánkat. Rob egyik kezét végigvezette a testemen, míg célt nem ért vágyaim központjánál. Belenyögtem a csókba ahogy megéreztem egyik ujját bennem. Ekkor elhajolt tőlem és a nyakamat kezdte el csókolgatni, én pedig tehetetlenül vonaglottam a kéjtől.
      Rob az arcomat szemlélte miközben elért a gyönyör első hulláma, és szenvedélyes csókért hajolt felém, mikor a légzésem kezdett normálisabb lenni... Szerelmes csókunk közben lassan újra összeolvadt a testünk.
      Kiélveztünk minden egyes pillanatot, hiszen annyi ideig voltunk távol és még csak pár napja kaptuk vissza egymást. Lassú tempóban hajtottuk egymást a vég felé, miközben a lehetetlennél is közelebb voltunk egymáshoz. Rob egyszer csak elhajolt tőlem pár centire, hogy a szemembe nézhessen, majd a fülemhez hajolt és odasúgta:
      - Szeretlek...
      Felnyögtem, az élvezettől és a sejtjeimet átjáró szerelemtől egyaránt.
      - Én is szeretlek – feleltem halkan, majd egy csókkal pecsételtük meg a vallomásainkat, hamarosan pedig mindkettőnket összeölelkezve ért el a mámorító robbanás a testünkben. Nemsokára édes csókok közepette merültünk álomba...
      Ahogy elsétáltam a széksorok között, hogy a helyemre üljek, minden tekintet rám szegeződött. Mintha valami lenéző lett volna a szemükben... mintha mint tudták volna, hogy azt kívánom bár én lennék a menyasszony ma.
      Leültem Ashley mellé aki bátorítóan megszorította a kezemet. Tőlem csak egy szomorú mosoly telt ki, amivel azt hazudtam a világnak, hogy "jól vagyok". A legkevésbé sem voltam jól. Csakis magam elé néztem, nem akartam Őt látni.
      A zene felcsendült, a menyasszony lassan lépkedett ugyanott, ahol az előbb én is. A vendégek felemelkedtek a székükről és nézték, ahogy bevonul. Mosolyogtak, miközben biztosan az járt a fejükben: "milyen gyönyörű".
      Számomra óráknak tűnő másodpercek után csatlakozott az oltárnál álló vőlegényéhez. Mindkettejük arcán mosoly volt, végig egymás szemébe néztek míg a pap beszélt. Végül a vőlegény engedélyt kapott, hogy megcsókolja a menyasszonyt. Lassan felhajtotta a fátylat.
      Megszakadt a szívem, mikor Rob megcsókolta a nőt.
      Zihálva ébredtem fel, az arcomon könnyek folytak végig. Még mindig sötét volt a szobában, az éjszaka közepe lehetett. Hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy csak egy álom volt. Pedig annyira átéltem az egészet, valódinak tűnt... És ez nem is csoda, hisz pár napra azt hittem, ez lesz a jövőm.
      Felülve zokogtam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Egyszer csak egy kéz érintette meg a vállamat.
      - Kris, mi baj van? - kérdezte Rob aggódva, miközben végigsimított az arcomon.
      - Annyira... borzasztó volt – nyögtem ki. - Nagyon... rosszat álmodtam.
      - Megijesztesz Kris, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Elmeséled?
      - Elvetted őt – zokogtam. - És boldog voltál, engem pedig mindenki utált...
      Rob ekkor maga felé fordította az arcomat, hogy rá nézzek.
      - Ez soha nem fog megtörténni, Kristen. Csak egy álom volt, csakis veled vagyok boldog, és többé eszemben sincs elvenni valaki mást. Szeretlek.
      A szavai teljesen megnyugtattak, és szorosan hozzábújtam, ő pedig a hátamat kezdte el simogatni.
      - Soha többet nem hagylak el – suttogta, én pedig lassan újra elszenderedtem a karjaiban...
      Reggel isteni kávéillatra ébredtem. Magamra kaptam Rob földön heverő ingjét – nehogy már meztelenül mászkáljak – majd kimentem a konyhába. Rob éppen kávét főzött – micsoda meglepetés – és az én pokoli szerencsémre félmeztelen volt. Kihasználtam, hogy még nem hallott meg, és egy ideig izmos hátán legeltettem a szemeim, majd mögé lépkedtem és hátulról átöleltem.
      - Jó reggelt – fordult felém Rob mosolyogva, majd egy csókkal köszöntöttük az új napot.
      - Neked is jó reggelt – mondtam halkan.
      - Terveztél mára valamit? - kérdezte.
      - Háát... arra gondoltam beszélek Nikkivel, úgy tudom ma visszajön, és ő még nem is tudja, hogy mi... de ha neked van valami terved...
      - Nincs – szólt közbe Rob mosolyogva. - Menj csak nyugodtan. Rátok fér egy kis beszélgetés.
      Egy apró csók után indultam is volna felöltözni, de Rob nem engedte el a kezemet és visszahúzott magához.
      - Többet nem engedem, hogy miattam rosszul érezd magad vagy rossz álmaid legyenek – mondta halkan, miközben végig lefelé nézett. Egyik kezem rásimítottam az arcára, hogy rám nézzen.
      - Tudom, hogy többet nem lesz ilyen. Most már tudom, hogy minden rendben lesz. Szeretlek – suttogtam.
      Miután megittuk a kávét, hosszú csókkal elbúcsúztunk, és elindultam Nikkihez. Örültem, hogy végre lesz alkalmunk beszélgetni egy kicsit, hiszen mostanában én a színészkedéssel voltam elfoglalva, ő pedig... mással.
      Vidáman kopogtam be a ház ajtaján, mikor odaértem, de nem Nikki nyitott ajtót. Hanem a kisfia.