35. fejezet

Hűűha, nagyon belehúztatok a komikkal, köszönöm szépen :D Néhányan már kitaláltátok mi lesz ebben a részben... Jó olvasást és írjatok ám ide is :P
Abellana

(Kristen)

      - Rob, te meg mit...
      - Mégis mit gondoltál? - kiabálta, beljebb tessékelve önmagát. Én meg csak álltam tátott szájjal, fogalmam sem volt miről beszél.
      - Ezt meg hogy érted? - kérdeztem döbbenten, miután becsuktam az ajtót. De ő nem válaszolt, csak folytatta a mondandóját – továbbra is elég hangosan.
      - Tudod mit? Kurvára jól megvoltam! Elvoltam a gondolattal, hogy az ország másik végében éldegélsz vígan én meg elveszek egy másik nőt.
      - Rob...
      - Erre idejössz az esküvőm előtt egy héttel és újra felborítasz mindent! Azt hiszed most már tiéd a világ, ha füttyentesz máris ott hagyok mindent?
      - Dehogy hittem én ilyet! - kiáltottam fel hitetlenkedve. Most már én is kezdtem ideges lenni.
      - Akkor meg minek jöttél?! - ordította dühösen Rob. Tudtam, hogy nem lenne képes bántani, de az ösztöneimből adódóan kezdtem megijedni.
      - Én... nem tudom, Rob... én csak...
      - Tudod mi a legidegesítőbb? - kiabált tovább haragosan. - Az, hogy én megpróbáltalak visszaszerezni! Még abban az évben... karácsony előtt egy nappal megkerestelek! Bennem volt a tudat, hogy újra együtt lehetünk és teljesen bele éltem magam. Úgy hajtottam a házatokhoz mint egy őrült. És tudod mi fogadott? Azzal a Mike-kal smároltál éppen, míg én a sötétben elhajtottam ott!
      Rob szavai megdöbbentettek és a szívembe martak, pláne izzó pillantásával együtt, amellyel most engem ostorozott. Istenem, ha tudtam volna, hogy akkor olyan közel volt...
      Jól emlékeztem arra a napra, akkor már túlvoltunk Mike-kal pár randin, és ő a szívem meghódításán fáradozott, de én nem tudtam magamhoz közel engedni. Azon a napon csakis Rob járt a fejemben, hiszen az azt megelőző karácsonyunk annyira tökéletes volt, akkor pedig összeomlani készült bennem minden...
      Megtörve, könnyekkel a szememben próbáltam lenyugodni, hogy normális hangon válaszolhassak Robnak.
      - Akkor csókolóztunk először. Egész nap rád gondoltam, és fogalmam sem volt mi ütött belém, csak hagytam neki, hogy megtegye. Te pedig pont akkor...
      - Igen, pont akkor – sóhajtott fel Rob. Az én szememből újabb meleg könnycseppek indultak el.
      - Miután kiléptél az ajtón és el sem búcsúztál... másnap odamentem a házatokhoz. Vic elmondta, hogy elmentél és el akarsz felejteni.
      - Sosem említette ezt nekem – nézett rám Rob döbbenten.
      - Mert én később megkértem, hogy ne tegye – feleltem halkan.
      - Miért mentél oda, Kristen? - kérdezte. Az ő hangja is halk volt és gyengéd. De ahogy az arcába néztem, még mindig észrevettem rajta a dühöt.
      - Bármit megadtam volna, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. El akartam mondani neked, hogy inkább New Yorkba megyek és nem fogadom el a szerepet. Aztán utánad akartam menni, de... rájöttem, hogy vége és nem akarsz visszakapni.
      Rob ekkor fájdalmas tekintettel a szemembe nézett és közelebb jött hozzám.
      - Mindig vissza akarlak majd kapni, amíg csak élek – suttogta.
      - Akkor miért nem szerzel vissza most? - kérdeztem halkan zokogva. - Itt vagyok és csak téged szeretlek.
      - Kristen, ne csináld ezt – sóhajtott. - Ez nem ilyen egyszerű.
      - Dehogynem, pontosan ilyen egyszerű – ellenkeztem.
      - Hát egyáltalán nem érted? Minden meg van tervezve, nem hagyhatok magam mögött mindent! - emelte fel a hangját megint.
      - Öt éve sem tetted! Akkor tedd meg most!
      - Kristen, hagyd abba... - rázta meg a fejét idegesen.
      - Rob...
      - Komolyan beszélek! - nézett a szemembe, a tekintete villámokat szórt.
      - Nem, én... - Nem tudtam befejezni a mondatomat. Ugyanis a következő pillanatban szinte sokkot kaptam: annyi idő után újra magamon érezhettem az ajkait. A csókja vad volt, nyelveink szinkronban mozogtak rátalálva egymás ritmusára, mintha az az öt év kitörlődött volna...
      Most csak mi maradtunk, meg a harag ami felgyűlt bennünk a rengeteg idő alatt. Rob vadul tépte az ajkaimat, én pedig belesüllyedtem ebbe az érzésbe. Nem akartam soha többet elengedni, csak élvezni akartam ahogy ajkaink csókban forrnak össze. Kezei közt szorosan tartotta az arcom, de mégis óvatos volt. Karjaim felkúsztak és a nyaka köré kulcsolódtak. Próbáltuk olyan közel húzni a másikat, mint még soha.
      Olyan volt, mintha fellélegeztem volna. Öt évig fuldokoltam, és most végre újból kaptam levegőt. Rob karjai lejjebb ereszkedtek, körbeölelte a derekam és még szorosabban tartott. Kezei lassan végigsimítottak rajtam és a csípőmnél befurakodtak a felsőm alá. Belenyögtem a csókunkba, ahogy megérintette a fedetlen bőröm, mintha megrázott volna az áram. Elképesztő volt az a feszültség ami most kiütközött közöttünk.
      Én még mindig bizonytalan voltam, az agyamra köd telepedett, ami csak Robot és az égető érintéseit engedte át. Viszont volt egy apró zug a fejemben, ami jelezte, hogy ez talán egy hiba. De nem érdekelt. Ő Rob. Mindennél jobban akartam.
      Egyik kezem végigsimított az arcán, majd megpihent a nyakán, míg a másik egyre lejjebb igyekezett, és hozzá hasonlóan befúrtam ujjaim a pólója alá. Forró csókunk egy pillanatra sem szakadt meg míg Rob két tenyere a fenekemre simult és belemarkolva a karjaiba emelt.
      Annak ellenére, hogy most mindent a düh és a szenvedély dominált, majdnem elsírtam magam az érzésektől, amik átfutottak rajtam. Hihetetlenül szerettem őt, és ahogy megérintett... egyszerre volt vágytól fűtött és szerelemmel teli.
      Rob letett az ágyra, majd ő is fölém helyezkedett. Most először elvált az ajkaimtól, és csókjai áttértek a nyakamra. Kezei egyre feljebb gyűrték a felsőm, mígnem teljesen lehúzta rólam. Ajkai és nyelve egyre lejjebb haladtak, miközben kezeivel ott simogatott ahol csak ért. Engem nagyon kezdett zavarni a túlöltözöttsége, ezért kezeimet a pólója aljához vezettem, és bénáskodva megpróbáltam lehúzni róla, de ő készségesen besegített.
      Ezután ajkaival visszatért a hasam csókolgatásához, nyelve a köldököm körül körözgetett lágyan, két keze pedig felsiklott a karomon. Mikor a vállamhoz ért, finoman lehúzta a melltartóm két pántját róla. Végigsimított a derekamon, én pedig enyhén megemeltem a hátam, hogy lehúzhassa rólam az anyagot.
      Áhítattal nézett végig rajtam, miután megszabadított a melltartómtól. Ez arra emlékezetett, mikor először voltunk együtt. Ez legalább annyira csodás volt, bizonyos szempontból most is először voltunk együtt.
      Rob újból megcsókolt, miközben egyik keze szenvedélyesen a hajamba túrt, a másik a mellemet kényeztette érintéseivel. Felnyögtem, ez pedig valamit elindított Robban, ugyanis egyik keze lecsúszott a nadrágomhoz, és annak a gombjával kezdett el bíbelődni, pár pillanat után pedig ki is pattintotta azt.
      Kis időre újból elváltak az ajkaink, míg Rob megint végigcsókolta a felsőtestem és a karjaim, majd elért a nadrágomhoz. Lassan húzta le rólam a ruhadarabot, ujjai kellemesen bizsergető vonalakat húztak maguk után a combomon. Ezután nem habozott sokat, a nadrágom rögtön követte a bugyim is.
      Rob ajkaival végigsimította a belső combjaimat, én pedig máris ziháltam. Hamarosan apró csókokkal folytatta, mígnem elért nőiességemhez. Vágyaim központjánál sem spórolt a csókokkal, először csak finom érintésekkel kényeztetett, majd nyelvével folytatta az érzéki játékot. Én csak hangosan sóhajtoztam, olyan volt, mintha fulladoztam volna a gyönyörben.
      De én nem bírtam tovább. Csak össze akartam fonódni vele, eggyé válni megint, és együtt létezni legalább pár csodálatos óráig.
      Egyik kezem az arca oldalára kúszott, mire ő felnézett rám. Láthatta a kínlódásom – ami egyáltalán nem csak testi volt – mivel az arcunk újra egy vonalba került. Kezemet a nadrágja elejére simítottam, ő pedig rögtön levette magáról az utolsó ruhadarabokat.
      Érintését most megint az arcomon és a nyakamon éreztem, miközben végig a szemembe nézett és lassan belém csúszott. Pár pillanatra mindketten megnémultunk. A tekintete most végtelenül gyengéd és szerelmes volt, csak remélhettem, hogy ő is ezt olvassa ki az én pillantásomból.
      Miután pár percig csak élveztük az ismerős, mégis minden alkalommal új helyzetet, Rob hamarosan megmozdult, mire mindketten felnyögtünk. A tekintete egy pillanatra sem eresztette az enyémet, miközben újra és újra elmerült bennem.
      Most nem létezett semmi, csak az, hogy újra egybe forrtunk, nem számít mennyi idő után. Rob végtelenül gyengéd, mégis annyira szenvedélyes volt. Mikor nem épp egymás szemébe nézve élveztük a helyzetet, akkor puha csókokat váltottunk, vagy Rob végigcsókolgatta a nyakamat és a vállamat.
      Mielőtt mindkettőnket elért volna beteljesülés, Rob újból megcsókolt, szenvedélyesen de mégis kétségbeesetten. Ahogy éreztem kezei cirógatását is a testemen, tudtam, hogy hamarosan vége. Nemsokára őt is és engem is egyszerre ért el az édes robbanás, amit még apró kis rezgések követtek összefonódott testünkben.
      Egymásra néztünk, még mindig zihálva, a tekintetünkben ott volt a jövő bizonytalansága, a szerelem, a hitetelenség... És ekkor rádöbbentünk, hogy mit is tettünk az imént.

34. fejezet

A következő rész már készen van, csak rajtatok múlik mikor kerül fel ;) Jó olvasást!
Abellana

(Rob)

      Untam magam. Méghozzá nagyon is. Három nap múlva összeházasodunk, Camilla pedig egyre elviselhetetlenebb lesz. Amíg újra be nem lépett az életembe Kristen, észre sem vettem, hogy a leendő nejem milyen idegesítő.
      Ma korán reggel elrángatott megnézni, hogy minden rendben halad-e az esküvőnk helyszínén. Mindent ő irányított, és megígértem, hogy én nem szólok bele, őszintén szólva már nem is érdekelt annyira.
      Délelőttre egy korai ebédet beszéltünk meg a családommal, míg Camilla tovább szervezkedett. Az egyik kedvenc éttermembe hívtam őket, örültem, hogy végre velük is tölthetek egy kis időt.
      - Tudod fiam, eléggé meglepődtünk, hogy Kristen is ott volt a partin – mondta apám. - Nem tudtuk, hogy ti újra... khm, beszéltek egymással.
      - Nem mintha tehettem volna ellene bármit is, Ashley hívta el. Azelőtt évekig nem beszéltünk, ezt ti is tudjátok.
      Az anyám furcsa pillantást vetett rám. Nem tudtam mire vélni, mintha a harag keveredett volna a rosszallással. Viszont erre nem volt semmi oka, így hát nem értettem. De mikor Lizzy és Vic apával mentek vissza a hotelbe külön taxival, én kettesben maradtam anyámmal.
      - Jaj Rob, ennek nem kéne megtörténnie – sóhajtott fel.
      - Mire gondolsz? - kérdeztem.
      - Los Angelesben kellett volna maradnod. Tudom, hogy úgy érezted, kötelességed egy jó nevű egyetemre menni még abban az évben, de Kristen a te életed. Halaszthattál volna egy évet, aztán jövőre egy kaliforniai egyetemre járhattál volna. Akkor most nem ez a lány lenne a menyasszonyod.
      Ezen meglepődtem. Tudtam, hogy anya imádja Kristent, de ahogy én láttam, Camillával sem volt semmi baja. Most meg közli velem, hogy az esküvőm egy hiba.
      - Megvagyok Camillával – vontam vállat.
      - Ne legyél már ilyen, ez a nő teljesen nemtörődömmé tett! - emelte fel a hangját anyám. - Az nem elég, ha megvagy. Tehetnél érte, hogy boldog légy, de mégsem teszed! Hova tűnt az a fiam, aki kicsattan a boldogságtól, akinek szinte hallani lehet a szívdobogását ha meglátja a szerelmét?
      - Az az énem csakis Kristen-é volt – sóhajtottam. Anyám arca meglágyult.
      - Még nem késő, hogy helyre hozd a hibádat – mondta halkan. Hazafelé ezen gondolkoztam. Mióta újra találkoztam Kristennel, egy élőhalott voltam. Csakis rá gondoltam, alig tudtam másra koncentrálni.
      - Figyelsz te rám?? - kérdezte Camilla.
      - Jah, öö... persze. Máshol járt az eszem – feleltem. Azt inkább nem osztottam meg, hogy egy másik nőn.
      - Szóval lassan be is pakolhatnánk.
      - Bepakolni? - néztem értetlenül magam elé.
      - A nászútra! Hahó, Rob, mi van veled??
      - Azt hiszem csak fáradt vagyok – füllentettem.
      - Tudod mit? Most nem is számít – legyintett Camilla. - Visszatérhetünk rá később is.
      Ezzel elmosolyodott és lassan közeledett felém. Nem éppen rá vágytam éppen, de nem toltam el, mikor az ölembe ült. Elvégre a menyasszonyom...
      Ajkai lassan közeledtek az enyémekhez, hogy egy csókban forrjanak össze. Viszont semmi kedvem nem volt most ehhez – legalábbis semmiképpen sem vele – és finoman hátrahúztam a fejem.
      - Valami baj van? - kérdezte Camilla.
      - Ne haragudj, de most tényleg fáradt vagyok – feleltem. Ő egy ideig kémlelte az arcomat, majd a fejét felszegve leszállt az ölemből végre. Sértette a büszkeségét, hogy visszautasítottam.
      És ekkor, a következő pillanatban hirtelen minden hullám átcsapott a fejem felett. A napok óta tartó feszültség és bizonytalanság haraggá érlelődött bennem. Öt évnyi dühöt kellett most kiadnom magamból. Hirtelen ötlettől vezérelve kocsiba ültem és ahhoz a személyhez igyekeztem, akin csattani fog az egész.

(Kristen)

      Egyre csak közeledtünk az esküvő napjához, és én egyre elkeseredettebb lettem. Már semmi esélyt sem láttam arra, hogy Rob meggondolja magát. Pedig tudtam, hogy szeret, és ő is tudja, hogy én viszont szeretem.
      Úgy döntöttem nincs több okom tovább kínozni magamat. Amint erre rájöttem, átmentem Ashley-ék szobájába, hogy elköszönjek.
      - Kris, mi járatban?
      - Csak szeretnék elbúcsúzni. Hazamegyek, Ash – mondtam. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem látom többet Robot. Próbáltam visszatartani a könnyeimet.
      - De miért? Úgy volt hogy maradsz, nem mehetsz el! - ellenkezett Ashley.
      - Nincs értelme itt maradnom az esküvőn. Rob elhatározta, hogy mindenképpen megnősül, úgyhogy én visszamegyek...
      - Ne tedd ezt Kristen, szeret téged, meg fogja gondolni magát – bizonygatta.
      - Hiba volt idejönnöm – mondtam. - Csak felforgattam az életét az esküvője előtt.
      - És akkor most mi lesz? Csak azt ne mondd, hogy újra összejössz Mike-kal.
      - Nem. Nem vagyok belé szerelmes, és az ő életével sem akarok játszadozni. Csak visszamegyek és színészkedem tovább. Nem tudom, hogy mi lesz – feleltem.
      Ashley arca elszomorodott, majd megölelt.
      - Sajnálom, hogy így alakult – mondta halkan. - Hamarosan újra látjuk egymást.
      - Ahogy mondod – próbáltam mosolyogni. - Figyelj, csak szólni akartam neked, a többiekkel majd Los Angelesben újra találkozom.
      - Rendben van – bólintott Ash.
      Nehéz szívvel lépdeltem vissza a szobámba, és közben arra gondoltam, hogy talán most követem el életem legnagyobb hibáját. Talán most szalasztom el az utolsó lehetőséget. De Rob annyira elszántnak tűnt, világosan kimondta, hogy tőlem már semmit sem akar. El kellett fogadnom a döntését.
      A szobámba belépve rögtön előszedtem a bőröndömet, és lassan belehajtogattam a ruhákat amiket magammal hoztam. Csak egy idő után vettem észre, hogy hullanak a könnyeim. Idegesen próbáltam őket letörölgetni, de a régiek helyét újak vették át.
      Minden kitört belőlem, minden amit eddig visszafogtam. Bár sosem jelentkeztem volna annak a filmnek a szerepére... hisz mit ér egy álom, ha nincs kivel megosztani? Az lett volna a legjobb, ha én is New Yorkba jövök Robbal. Hiszen elterveztünk mindent...
      A könnyekkel együtt minden érzelem kijött belőlem, a szomorúság, a düh és a tehetetlenség is. Megengedtem magamnak pár percnyi zokogást, majd miután lenyugodtam, könnyáztatta arccal folytattam tovább a pakolást. Viszont most sem fejezhettem be.
      Az ajtón hirtelen valaki dörömbölni kezdett. Mérgesen és nagy erővel döngették az ajtót, én pedig gyanakodva mentem kinyitni.
      Megdöbbentem, mikor megláttam a dörömbölő személyt a szobám ajtajában. Rob dühös arcával találtam szembe magam.

33. fejezet

Gyorsan összedobtam egy új fejezetet, ami csak egy unalmas átvezető ahhoz, ami történni fog. Azért jó olvasást és írjatok ;)
Abellana

 
(Rob)

      Másnap délelőtt Ashley áthívott magukhoz, mire Camilla csak húzta a száját és előadott egy monológot arról, hogy a barátaim biztosan utálják őt. Inkább nem tájékoztattam róla, hogy most kivételesen teljesen igaza van. Nem igazán érdekelt a mondanivalója, úgyhogy nem figyeltem rá túlságosan.
      Ash és Tom örömmel fogadtak, miközben csak az járt a fejemben, hogy milyen közel lehetek most Kristenhez.
      - Láttalak titeket tegnap – célozgatott Ashley.
      - Örülök, hogy jó a látásod – gúnyolódtam.
      - Na ne már! Le sem tagadhatnátok, hogy mennyire imádjátok egymást. Ahogy tegnap ti egymásra néztetek... Camillával sosem láttalak ilyennek.
      - Hova akarsz kilyukadni? - sóhajtottam.
      - Oda, hogy nem tudom mi ütött beléd. Mi a francért vagy egyáltalán Camillával? El akarod venni az első nőt aki szembe jött veled miután New Yorkba költöztél. Sohasem fogod úgy szeretni mint Kristent és ezt te is jól tudod.
      - Elmondhatod ezt még párszor, de akkor is őt veszem el és kész. Kristennel nem működött.
      - Mi az, hogy nem működött? - emelte fel a hangját hisztérikusan Ashley. - Soha nem láttam még két ilyen embert, akik ennyire oda vannak egymásért. Ha külön vagytok, mintha nem is élnétek.
      - Én ezt most nem tudom hallgatni – mondtam. - Később beszélünk Ash, de fogadd el, hogy Kristennel vége. Én is elfogadtam.
      Kiléptem az ajtón, miközben azok a szavak visszhangoztak a fejemben, amiket Ashley mondott. "Ha külön vagytok, mintha nem is élnétek." Pontosan így éreztem. De nem volt időm arra, hogy a gondolatok lehúzzanak a mélybe. A folyosó végén épp akkor jött ki valaki a szobájából, mikor odaértem. Meglepettnek tűnt.
      - Oh... szia – köszönt szomorkás mosollyal. Ugyanígy viszonoztam.
      - Én csak... Ashley-éknél voltam – mondtam. Kristen bólintott.
      - Rob, arra gondoltam, hogy talán... van most egy perced? - kérdezte. Az eszem azt mondta, hogy ne kínozzam magam a közelségével. De a szívem azt skandálta, hogy beszéljek vele, megérintsem, magamhoz húzzam...
      Bólintottam, mire Kristen behívott a szobájába. Feszülten ültem le, féltem attól, hogy mi lesz velem a közelében.
      - Arról akarok beszélni veled, ami tegnap este történt – kezdte Kristen.
      - Semmi különös nem történt tegnap este – védekeztem, magamra húzva egy zord álarcot.
      - Te is tudod, hogy ez nem igaz! Rob, kérlek ne csináld ezt. Én szeretlek téged, és tudom, hogy te is szeretsz engem.
      - Mégis mire akarsz engem kérni, Kristen?
      Az arca elbizonytalanodott, ebben a pillanatban annyira törékeny volt, legszívesebben magamhoz öleltem volna. Lassan összeilleszteném az ajkainkat, megnyugtatnám, hogy minden rendben lesz, elmondanám, hogy én mindennél jobban szeretem őt.
      - Nem is tudom, talán csak... kezdjük újra – suttogta kétségbeesetten.
      - Ezt nem kérheted tőlem – temettem az arcom a kezeimbe megtörten.
      - Tudom, hogy szeretsz engem – mondta makacsul, szemeiben könnyek gyülekeztek. - Tudom, hogy mi összetartozunk.
      - Persze, hogy szeretlek! - emeltem fel a hangom. - De mit számít ez? Hát nem érted, Kristen? Mi úgysem lehetünk együtt! Talán az, hogy el kellett szakadnunk egymástól, nem volt véletlen.
      - Ne gyere nekem ezzel az izével! Ez nem sors vagy végzet, mi csak együtt élhetünk igazán!
      Már megint ez, ahogyan Ashley is mondta... Nem bírtam tovább, el kellett szakadnom egy kis időre mindenkitől.
      - Mennem kell, Kristen – álltam fel.
      - Rob, kérlek...
      - Bevallottam, mi mást akarsz még? - tártam szét a karjaim. - El kell, hogy felejtselek, Kristen, mert egyikünknek sem hiányzik még egy csalódás és még több fájdalom. Elveszem Camillát, te pedig az esküvő után hazamész.
      Nem vártam meg Kristen válaszát, hiába tudtam, hogy ezzel nagy fájdalmat okozok neki. De nekem legalább ugyanannyira fájt, mintha a természetemmel ellenkezett volna, hogy megbántsam.
      A következő órákban céltalanul sétálgattam az utcákon, magammal vívódva. Mindenkinek az lesz a legkönnyebb, ha minden marad úgy, ahogy eddig is. Hiszen ha újra együtt lennénk Kristennel, megbántanám Camillát és felborítanék mindent. De a legfőbb ok az volt, hogy előbb-utóbb biztosan megint közbejönne valami, és én még egyszer nem tudnám túlélni, Kristent pedig végképp nem tenném ki még egyszer ekkora fájdalomnak.
      Viszont nem hagyott nyugodni az iránta érzett szerelmem és vágyam. Ashley-nek igaza volt, sosem szerettem Camillát, és nem is volt rám olyan hatással mint Kristen.
      Hirtelen emlékek kezdtek el megrohamozni, először azokból az időkből, mikor még senki sem tudta, hogy teljesen beleestem Krisbe.
      Már megint őt bámultam. Csoda, hogy még senki sem vette észre. Kristen a melettem lévő padsorban ült, egy hellyel előttem, így remek rálátásom volt. Ez volt az utolsó óránk a mai napon, így senki sem figyelt a tanárra.
      Kristen a gondolataiba merült. Egyik könyökére támasztotta a fejét, tollával csak láthatatlan mintákat huzogatott a füzetére. Annyira gyönyörű volt, hosszú barna haja hullámokban omlott a vállára és a hátára, ajkai mintha enyhén szétnyíltak volna.
      Egy gondolat hirtelen felötlött bennem. Beszélnem kell vele. De mégis mit mondhatnék? Mindenki hallott arról, hogy mennyi csajjal voltam már, és sokan boldogan teszik szét a lábukat ha én úgy akarom. Na de Kristen? Ő más...
      Mit mondjak egy ilyen okos és szép lánynak aki nem hódol be ennek az egésznek, nem akar az iskola ribanca lenni, csak egy lány aki mégis annyira különleges...
      Kicsengettek. Ez volt az én jelem, összeszedtem magam, és Kristen felé indultam. De ekkor...
      - Hé, Rob! - került mellém Kellan. - Képzeld...
      Kellan elkezdett valami sztorit mesélni, de nem figyeltem. Kristenen tartottam a szemem, és a fejemben is csak ő járt.
      Ezután vallottam be Ashley-nek amit érzek. Az érzést még mindig pontosan fel tudtam idézni, hiszen Kristen még mindig ugyanannyira különleges és csodás volt, mint akkor.
      Eszembe jutott az első – és egyben utolsó – közös karácsonyunk is. Akkor szeretkeztünk először. Előtte csak lefeküdtem minden csajjal, aki hajlandó volt rá. Kristenbe viszont szerelmes voltam, vele akartam lenni és minél közelebb tudni magamhoz. A tudat, hogy többé nem lehet az enyém, elviselhetetlen volt. Nem akartam még többet járatni az agyam ezen, inkább hazaindultam. Már megint Camilla esküvőszervező hisztije fogadott, de most nem törődtem vele. Naná, biztosan papucs férj leszek...
      Egyre inkább kezdtem összezavarodni abban, hogy mit tegyek. Nem gondoltam volna, hogy hamarosan minden megváltozik.

32. fejezet

Jó olvasást a részhez :)
El kell mondanom, hogy a következő héten egyáltalán nem érek rá, úgyhogy nem tudom mikor lesz friss, megpróbálok igyekezni vele.
Abellana

(Kristen)

      - Ez nagyszerű! - lelkendezett Emma miután elmeséltem neki, hogy mi történt ma reggel Robbal.
      - Huzatot kaptál vagy mi? Esélytelen a dolog! - mondtam.
      - Hát nem érted, Kris? Még szeret téged! Nem boldog Camillával, vissza akar kapni téged, csak úgy érzi hogy helytelen lenne mivel már eljegyzett valakit.
      - És igaza is van, tényleg helytelen lenne. Nem tudom, kezdem úgy érezni, hogy kár volt bezavarni az életébe – sóhajtottam. - Ash meg az ő ötletei...
      - Ha már Ashley-t említed... kitalálta, hogy ma este mi nyolcan elmegyünk vacsorázni – jelentette be Emma.
      - Nyolcan?
      - Csak a régi banda. Camilla nélkül. - Az utolsó két szót erősen kihangsúlyozta és közben egyértelmű pillantással jelezte, hogy mi is ezzel Ash szándéka.
      - Felőlem – vontam vállat.
      Egy órával a vacsora előtt átjött Ash. Mikor ajtót nyitottam, az arcán egy fülig érő vigyor csücsült, a kezében pedig egy ruhazsákot tartott. Ez rosszul kezdődik...
      - Mit követtem el, hogy ezt érdemlem? - nyögtem fel.
      - Ne panaszkodj már, ajándékot is hoztam – mondta, miközben betessékelte magát a hotelszobámba.
      - Azt látom... - morogtam, mire szigorú pillantást vetett rám.
      - Nem inkább "köszönöm Ashley, milyen kedves vagy"?
      - Köszönöm Ashley, milyen kedves vagy – mondtam a barátnőm hangját utánozva. Ő csak elfintorodott, majd lehúzta a ruhazsákot. Alatta egy fekete mini volt, feltűnően rövid és szintén fekete flitterek voltak rajta, ezzel szolíd csillogást kölcsönözve neki. A mellrész fölött egy átlátszó fekete anyag kezdődött, úgyhogy legalább a dekoltázsom nem látszódott. Mégis irtó szexi ruhadarab volt.
      - Ez egy egyszerű baráti vacsora, nem értem minek kell... ez – mutattam rá a ruhára.
      - Jaj ne akadékoskodj már – szólt rám Ashley, majd egy apró szempárbaj után – amiben csúfos kudarcot vallottam – elküldött átöltözni.
      Az önbizalmam sose volt a csúcson, de azt azért el kellett ismernem, hogy ebben a ruhában elég szexi voltam. Főleg mivel Ash rögtön tapsikolva nekilátott, hogy megcsinálja a hajam és a sminkem.
      Mivel egyikünknek sem volt kedve Ash és Tom egymásnak esését nézni, Emmával külön taxiba ültünk. Mi ketten érkeztünk utoljára az étteremhez.
      - Hű Kris, nagyon dögös vagy – vigyorgott rám Kellan, mikor kiszálltam. Csak egy fintort kapott cserébe, majd mindenki mással is üdvözöltük egymást. Rob nagyot nyelt mikor meglátott, és végigmért a szemeivel. Biztos nem volt a tudatában, de pár pillanat után ráébredt és felszedte az állát a padlóról. Nem mondom, azért örültem, hogy ennyi év után még mindig képes vagyok ezt kiváltani belőle.
      - Nagyon... csinos vagy ma, Kris – nyögte ki végül.
      - Köszönöm – feleltem a szemébe nézve egy csábos mosollyal, majd mind bementünk az étterembe. Ashley semmit sem bízott a véletlenre, teljesen meg nem tervezetten én Kellan és Rob között ültem.
      Miután rendeltünk, beindult a csevely, főleg a középiskoláról és azokról a hónapokról amit mind együtt töltöttünk Los Angelesben. Nekem az egészről csak Rob jutott eszembe, és ez meg is látszott, mi ketten csak mosolyogva hallgattuk a többieket.
      Az egész este alatt akkora távolságot tartottunk egymástól amekkorát csak lehetett, de volt egy pillanat, mikor véletlen összeért a kezünk, és mintha szikra pattogott volna köztünk. Mindketten elhúztuk a kezünket, de pár másodpercre találkozott a pillantásunk. De a java csak ezután következett.
      Mivel egy elegáns étteremben voltunk, egy táncparkett is volt, és lassú zenére ringatózott néhány pár. Tom persze rögtön felkérte Ashley-t, esküszöm ők voltak a legnyálasabb pár akit ismertem, de édesek voltak. Kellan ekkor rávigyorgott Emmára.
      - Na kislány, bevállalós vagy?
      Emma csak elvigyorodott, majd felállt az asztaltól ahogy Kellan is. De előtte még behajolt Rob és közém.
      - Hé Rob, fel kéne kérned Kris-t – mondta, az arcán pedig olyan kifejezés ült, mint valakinek aki tudja, hogy rosszban sántikál és élvezi a dolgot. Vetettem rá egy ijesztőnek szánt gyilkos pillantást, de ő nem törődött vele. Rob csak elmosolyodott, majd rám nézett.
      - Szabad? - kérdezte. Nem voltam oda a táncért, de most annyira közvetlen volt, és elképzelni hogy olyan közel lehetek hozzá...
      Rábólintottam a felkérésre, és felálltunk az asztaltól. Elég bizonytalanul viselkedtünk egymással szemben, és mikor Ashley-re néztem egy ezer wattos mosolyt küldött felém. Rob lassan a derekamra csúsztatta a kezét, míg az enyém a vállán pihent. Jobb kezeink egymásba fonódtak, én pedig folyamatosan éreztem a szikrákat közöttünk.
      Lassan mozogni kezdtünk és ekkor a világ megszűnt létezni. Az egész annyira bensőséges volt, ahogyan egymás szemébe nézve ringatóztunk a zenére. Viszont ez egyikünknek sem volt az erőssége...
      - Borzasztó vagy – nevettem fel.
      - Akárcsak te – mondta Rob egy édes mosollyal.
      - Hát úgy látszik remek páros vagyunk – csúszott ki a számon, és hirtelen nagyon érdekes lett a cipőm orra. De ekkor Rob egy pillanatra elvette a derekamon nyugvó kezét, és felemelte az állam.
      - Tényleg gyönyörű vagy – suttogta, az arcáról eltűnt a mosoly, mélyen a szemembe nézett. - Sajnálom, ha ma reggel fájdalmat okoztam neked.
      - Nem, igazad volt. Tényleg elveszel egy másik nőt és már nem lehet mit tenni – mondtam szomorúan.
      - Azt mondtad szeretnéd, ha boldog lennék. Nos... az utóbbi öt évben az éltetett engem, hogy legalább az álmod valóra vált. Láttalak Kristen, csodálatos színésznő vagy. És én büszke vagyok rád.
      Ahogy ezt kimondta, a szemembe megint könnyek gyűltek. Rob az ujjával lesimította az egyiket mielőtt legördülhetett volna, majd további szavak nélkül a karjaiba zárt és szorosan ölelt. A mellkasába bújtam, épp úgy mint mikor megtudtam, hogy megkaptam a szerepet.
      Ez a pillanat olyan csodás volt és mégis nagyon szomorú. Szavak nélkül éreztettük a másikkal, hogy különválni a legpocsékabb döntés volt az életünkben. A szívem belesajdult, hogy nem kaphatom őt vissza.

(Rob)

      Miközben hazafelé tartottam, az este újra lepörgött előttem. Az asztalnál ülve próbáltam tartóztatni magam, hogy ne érintsem meg, pedig annyira vágytam rá. Mikor egy pillanatra összeért a kezünk, mintha villámok cikáztak volna köztünk.
      Nem hiába, a testünk is emlékezett egymásra, és miután öt évig nem találkoztunk, most tombolt közöttünk valami megmagyarázhatatlan feszültség. Vagy inkább olyan volt mint mikor két mágnes vonzza egymást. Két összetartozó mágnes...
      Tánc közben megint felfedtem előtte a gyengeségem, kis híján kimondtam, hogy még mindig mennyire őrülten szeretem őt. A karjaimba zárni, miközben már megint olyan elviselhetetlenül szép, elképesztő érzés volt.
      Átkozni kezdtem az egész helyzetet, átkoztam Camillát, azt hogy megismertem, és azt hogy azt hittem majd egy házasággal túljutok Kristenen. Viszont volt lelkiismeretem, nem játszhattam emberek érzéseivel és el kellett fogadnom, hogy a Kristennel való kapcsolatomnak vége.
      Mikor befeküdtem az ágyba a már alvó menyasszonyom mellé, egy veszélyes gondolat kezdett körvonalazódni bennem. Veszélyes, de kiírthatatlan gondolat.