32. fejezet

Jó olvasást a részhez :)
El kell mondanom, hogy a következő héten egyáltalán nem érek rá, úgyhogy nem tudom mikor lesz friss, megpróbálok igyekezni vele.
Abellana

(Kristen)

      - Ez nagyszerű! - lelkendezett Emma miután elmeséltem neki, hogy mi történt ma reggel Robbal.
      - Huzatot kaptál vagy mi? Esélytelen a dolog! - mondtam.
      - Hát nem érted, Kris? Még szeret téged! Nem boldog Camillával, vissza akar kapni téged, csak úgy érzi hogy helytelen lenne mivel már eljegyzett valakit.
      - És igaza is van, tényleg helytelen lenne. Nem tudom, kezdem úgy érezni, hogy kár volt bezavarni az életébe – sóhajtottam. - Ash meg az ő ötletei...
      - Ha már Ashley-t említed... kitalálta, hogy ma este mi nyolcan elmegyünk vacsorázni – jelentette be Emma.
      - Nyolcan?
      - Csak a régi banda. Camilla nélkül. - Az utolsó két szót erősen kihangsúlyozta és közben egyértelmű pillantással jelezte, hogy mi is ezzel Ash szándéka.
      - Felőlem – vontam vállat.
      Egy órával a vacsora előtt átjött Ash. Mikor ajtót nyitottam, az arcán egy fülig érő vigyor csücsült, a kezében pedig egy ruhazsákot tartott. Ez rosszul kezdődik...
      - Mit követtem el, hogy ezt érdemlem? - nyögtem fel.
      - Ne panaszkodj már, ajándékot is hoztam – mondta, miközben betessékelte magát a hotelszobámba.
      - Azt látom... - morogtam, mire szigorú pillantást vetett rám.
      - Nem inkább "köszönöm Ashley, milyen kedves vagy"?
      - Köszönöm Ashley, milyen kedves vagy – mondtam a barátnőm hangját utánozva. Ő csak elfintorodott, majd lehúzta a ruhazsákot. Alatta egy fekete mini volt, feltűnően rövid és szintén fekete flitterek voltak rajta, ezzel szolíd csillogást kölcsönözve neki. A mellrész fölött egy átlátszó fekete anyag kezdődött, úgyhogy legalább a dekoltázsom nem látszódott. Mégis irtó szexi ruhadarab volt.
      - Ez egy egyszerű baráti vacsora, nem értem minek kell... ez – mutattam rá a ruhára.
      - Jaj ne akadékoskodj már – szólt rám Ashley, majd egy apró szempárbaj után – amiben csúfos kudarcot vallottam – elküldött átöltözni.
      Az önbizalmam sose volt a csúcson, de azt azért el kellett ismernem, hogy ebben a ruhában elég szexi voltam. Főleg mivel Ash rögtön tapsikolva nekilátott, hogy megcsinálja a hajam és a sminkem.
      Mivel egyikünknek sem volt kedve Ash és Tom egymásnak esését nézni, Emmával külön taxiba ültünk. Mi ketten érkeztünk utoljára az étteremhez.
      - Hű Kris, nagyon dögös vagy – vigyorgott rám Kellan, mikor kiszálltam. Csak egy fintort kapott cserébe, majd mindenki mással is üdvözöltük egymást. Rob nagyot nyelt mikor meglátott, és végigmért a szemeivel. Biztos nem volt a tudatában, de pár pillanat után ráébredt és felszedte az állát a padlóról. Nem mondom, azért örültem, hogy ennyi év után még mindig képes vagyok ezt kiváltani belőle.
      - Nagyon... csinos vagy ma, Kris – nyögte ki végül.
      - Köszönöm – feleltem a szemébe nézve egy csábos mosollyal, majd mind bementünk az étterembe. Ashley semmit sem bízott a véletlenre, teljesen meg nem tervezetten én Kellan és Rob között ültem.
      Miután rendeltünk, beindult a csevely, főleg a középiskoláról és azokról a hónapokról amit mind együtt töltöttünk Los Angelesben. Nekem az egészről csak Rob jutott eszembe, és ez meg is látszott, mi ketten csak mosolyogva hallgattuk a többieket.
      Az egész este alatt akkora távolságot tartottunk egymástól amekkorát csak lehetett, de volt egy pillanat, mikor véletlen összeért a kezünk, és mintha szikra pattogott volna köztünk. Mindketten elhúztuk a kezünket, de pár másodpercre találkozott a pillantásunk. De a java csak ezután következett.
      Mivel egy elegáns étteremben voltunk, egy táncparkett is volt, és lassú zenére ringatózott néhány pár. Tom persze rögtön felkérte Ashley-t, esküszöm ők voltak a legnyálasabb pár akit ismertem, de édesek voltak. Kellan ekkor rávigyorgott Emmára.
      - Na kislány, bevállalós vagy?
      Emma csak elvigyorodott, majd felállt az asztaltól ahogy Kellan is. De előtte még behajolt Rob és közém.
      - Hé Rob, fel kéne kérned Kris-t – mondta, az arcán pedig olyan kifejezés ült, mint valakinek aki tudja, hogy rosszban sántikál és élvezi a dolgot. Vetettem rá egy ijesztőnek szánt gyilkos pillantást, de ő nem törődött vele. Rob csak elmosolyodott, majd rám nézett.
      - Szabad? - kérdezte. Nem voltam oda a táncért, de most annyira közvetlen volt, és elképzelni hogy olyan közel lehetek hozzá...
      Rábólintottam a felkérésre, és felálltunk az asztaltól. Elég bizonytalanul viselkedtünk egymással szemben, és mikor Ashley-re néztem egy ezer wattos mosolyt küldött felém. Rob lassan a derekamra csúsztatta a kezét, míg az enyém a vállán pihent. Jobb kezeink egymásba fonódtak, én pedig folyamatosan éreztem a szikrákat közöttünk.
      Lassan mozogni kezdtünk és ekkor a világ megszűnt létezni. Az egész annyira bensőséges volt, ahogyan egymás szemébe nézve ringatóztunk a zenére. Viszont ez egyikünknek sem volt az erőssége...
      - Borzasztó vagy – nevettem fel.
      - Akárcsak te – mondta Rob egy édes mosollyal.
      - Hát úgy látszik remek páros vagyunk – csúszott ki a számon, és hirtelen nagyon érdekes lett a cipőm orra. De ekkor Rob egy pillanatra elvette a derekamon nyugvó kezét, és felemelte az állam.
      - Tényleg gyönyörű vagy – suttogta, az arcáról eltűnt a mosoly, mélyen a szemembe nézett. - Sajnálom, ha ma reggel fájdalmat okoztam neked.
      - Nem, igazad volt. Tényleg elveszel egy másik nőt és már nem lehet mit tenni – mondtam szomorúan.
      - Azt mondtad szeretnéd, ha boldog lennék. Nos... az utóbbi öt évben az éltetett engem, hogy legalább az álmod valóra vált. Láttalak Kristen, csodálatos színésznő vagy. És én büszke vagyok rád.
      Ahogy ezt kimondta, a szemembe megint könnyek gyűltek. Rob az ujjával lesimította az egyiket mielőtt legördülhetett volna, majd további szavak nélkül a karjaiba zárt és szorosan ölelt. A mellkasába bújtam, épp úgy mint mikor megtudtam, hogy megkaptam a szerepet.
      Ez a pillanat olyan csodás volt és mégis nagyon szomorú. Szavak nélkül éreztettük a másikkal, hogy különválni a legpocsékabb döntés volt az életünkben. A szívem belesajdult, hogy nem kaphatom őt vissza.

(Rob)

      Miközben hazafelé tartottam, az este újra lepörgött előttem. Az asztalnál ülve próbáltam tartóztatni magam, hogy ne érintsem meg, pedig annyira vágytam rá. Mikor egy pillanatra összeért a kezünk, mintha villámok cikáztak volna köztünk.
      Nem hiába, a testünk is emlékezett egymásra, és miután öt évig nem találkoztunk, most tombolt közöttünk valami megmagyarázhatatlan feszültség. Vagy inkább olyan volt mint mikor két mágnes vonzza egymást. Két összetartozó mágnes...
      Tánc közben megint felfedtem előtte a gyengeségem, kis híján kimondtam, hogy még mindig mennyire őrülten szeretem őt. A karjaimba zárni, miközben már megint olyan elviselhetetlenül szép, elképesztő érzés volt.
      Átkozni kezdtem az egész helyzetet, átkoztam Camillát, azt hogy megismertem, és azt hogy azt hittem majd egy házasággal túljutok Kristenen. Viszont volt lelkiismeretem, nem játszhattam emberek érzéseivel és el kellett fogadnom, hogy a Kristennel való kapcsolatomnak vége.
      Mikor befeküdtem az ágyba a már alvó menyasszonyom mellé, egy veszélyes gondolat kezdett körvonalazódni bennem. Veszélyes, de kiírthatatlan gondolat.