2. fejezet

Hát végül mégiscsak sikerült összedobnom a második fejezetet mára. :D Nah itt már van Rob szemszög is, tessék örülni ;) És köszönöm, hogy ennyien írtatok, örülök, hogy tetszik a történet. :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      Mindössze pár órát aludtam, és mikor felébredtem, Ashley még mindig aludt. Halkan átöltöztem és megmosakodtam, majd lementem a konyhába, hogy csináljak egy kis kávét, mert az biztos, hogy nekem szükségem volt rá.
      Be kellett vallanom magamnak, hogy eléggé ideges voltam amiatt, hogyan fog reagálni Ashley, hiszen eddig egy szót sem beszéltünk egymással. Kivéve persze a tegnap estét, de azt inkább egyoldalú kommunikációnak nevezném. És az emlegetett szamár persze...
      - Öhh, jó reggelt... - jelent meg a konyhaajtóban őfelsége.
      - Szia. Gondolom ezt most... el kéne magyaráznom.
      - Hát, igazából emlékszem a tegnap estére, annak ellenére, hogy nem voltam teljesen magamnál. Köszönöm amit tettél, Kristen. Nem ismerek mást aki megtette volna.
      - Nincs mit. Mármint... úgy tűnt, elég rossz állapotban vagy.
      Ashley csak egy apró bólintással felelt, majd lehajtotta a fejét.
      - Ülj csak le nyugodtan. Öntök neked kávét.
      - Köszönöm – motyogta.
      - Szóóval... ha szeretnéd, elmondhatod... tudod, hogy mi miatt borultál ki – hebegtem össze-vissza, miközben letettem elé a gőzölgő bögrét.
      - Nem akarlak az én hülyeségeimmel fárasztani. Már így is épp eleget tettél értem. Azzal, hogy nem hagytál ott egyedül.
      - Nem akarom beleütni az orrom, de ha szeretnél beszélni róla, tényleg meghallgatlak.
      - Ezt a dolgot... nem sok ember tudja. Csak Robnak beszéltem róla teljesen őszintén. - Látszott rajta, hogy tényleg érzékenyen érinti a téma, és furcsa volt látni az esendőségét. - Pár éve... a középiskola előtti nyáron, történt egy baleset az anyukámmal. Minden vasárnap... megvolt a mi kis saját napunk. Csak mi ketten. És az egyik ilyen vasárnap este mikor hazafelé tartottunk, egy részeg kamionos a kocsinkba ütközött, átment a piroson. Az ő oldaláról csapódott be, és rögtön...
      Nem tudta befejezni. Ez a történet... megdöbbentett. Ashley könnyei szívszorítóan gurultak végig az arcán, valahogy meg kellett vigasztalnom. Leültem a mellette lévő székre, és – elég sután – megsimogattam a karját.
      - Én csak... néha bevillanak az emlékek – zokogta. - És tegnap, egy hatalmas buli közepén hirtelen teljesen egyedül éreztem magam. Megint eszembe jutott minden, és muszáj volt eltompítanom az agyamat.
      - Annyira sajnálom, Ashley.
      - Sajnálom, hogy gondot okoztam – sírta.
      - Ne butáskodj már... - suttogtam a könnyeimmel küszködve, és akkor legnagyobb döbbenetemre Ashley a nyakamba vetette magát. Inkább nem szóltam most hozzá, hagytam, hogy kisírja magát. Kellett hozzá pár perc, hogy lenyugodjon.
      - Sajnálom az összes kellemetlenséget, tényleg. Azt hiszem, felhívom Robot... majd ő hazavisz.
      - Majd én hazaviszlek – ajánlottam fel.
      - Köszönöm – mosolyodott el - , de te már sokat segítettél.
      - Rendben van – sóhajtottam. - Kérdezhetek... valamit? Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél.
      - Ki vele!
      - Azt mondtad, hogy tegnap egyedül érezted magad... és hol voltak akkor a szőke cicák akikkel mindig együtt vagy?
      Azt hittem Ashley azt mondja, hogy ne üssem bele az orromat a dolgaiba, de ehelyett csak elmosolyodott.
      - Nem is igazán tudom. Még a suli elején elég sokat lógtam a fiúkkal, aztán mire észbe kaptam... már mindig ők vettek körül. Úgy tekintettek már mint valami... vezetőre, vagy hogy is mondjam. Valahogy belecsöppentem ebbe az egészbe. Tudom, hogy mit hisznek rólam a többiek, Kristen. De nem érdekel, ha félreismernek. Már csak ezt az évet kell kibírnom.
      Furcsa volt. "Már csak ezt az évet kell kibírnom." Én is mindig erre gondoltam a nehezebb napokon, de hogy egy olyan lány is, mint Ashley, ezt gondolja... Sosem hittem, hogy neki bármilyen problémája is lehet, és tessék. Ma egy majdnem vadidegennek bevallotta őket.
      - Sosem gondoltam bele a helyzetedbe – mondtam ki az igazságot.
      - Tudod mit? Gyere ma át hozzánk! Az apám úgyis egyfolytában dolgozik, és ma éjszaka sem lesz otthon. Azt hiszem ránk férne egy ismerkedős este.
      Csajos pizsiparti Greene-éknél? Valószínűleg belekerültem valami szürreális álomba...
      - Öhm... rendben.
      - Oké, délután eljövök érted! - mondta rögtön hatalmas vigyorral az arcán, amivel Nikkire emlékeztetett.
      Még mindig elég nagy összevisszaság volt a fejemben a történtek miatt, mikor Ashley felhívta Robot. És csak akkor ért a másik sokk, mikor megérkezett. Te jó isten, hogy kerültem én ilyen társaságba...
      - Rendes dolog volt, amit érte tettél – mondta Rob, mikor Ashley már beszállt a kocsiba. Vele már váltottam egy-két szót – osztálytársak lévén - , de akkor is döbbenten ért el a tudatomig, hogy most a házam előtt beszélgetünk egy szombat délelőtt.
      - Hát... úgy látszik egy rendes lány vagyok.
      Szavaim hallattán féloldalas mosolyt vetett rám. És istenem, micsoda mosoly volt! Jesszusom, ezt most tényleg én gondoltam...?
      - Szia, Kristen.
      - Szia – köszöntem el én is, de Rob még pár pillanatig engem bámult. Majd mintha észbe kapott volna, ő is beszállt a kocsiba.

(Rob)

      - Ezt nem hiszem el! - mondtam, mikor elindultunk. - Kristennél töltötted az éjszakát...
      - Ha most valami perverzió jutott eszedbe, gyorsan felejtsd el! - nézett rám Ash.
      - Tudod, hogy értem. Mármint... ő Kristen.
      Kristen... akibe már pár hónapja bele voltam esve. És ezt csak Ashley tudta. Hiszen mikor is érdekelném én Kristent? Őt, aki annyira gyönyörű, intelligens, és... ezek szerint még kedves és segítőkész is. A suliban többször gondoltam rá, hogy beszélgetést kezdeményezek vele, de gyáva módon elhessegettem a gondolatot, mint valami félénk kisiskolás. Nem mondom, hogy hatalmas, plátói szerelmet tápláltam iránta, csupán... szerettem csodálni, mikor nem figyel oda. És nem vettem észre más lányokat.
      - Jó-jó, tudom... Hé, tudod mit? Ma délután találkozunk Kristennel! Eredetileg nálunk lettünk volna, de hívjuk össze a bandát hozzátok! Hadd ismerkedjenek meg mind a te szívszerelmeddel. Kicsit piálunk, és nektek is lesz alkalmatok hogy... khm, közelebb kerüljetek egymáshoz.
      - Nem fog belemenni – vágtam rá rögtön.
      - És hallottad, hogy én azt mondtam volna, hogy be is avatom előtte? Nyugi, minden oké lesz!
      Egy szombat este Kristennel... te jó ég, minek nézek én elébe?