6. fejezet

Nah, ez most csak egy nagyon rövidke rész azok kedvéért akiknek már hiányuk volt. :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      Muszáj volt felhívnom Ashley-t. Senki másnak nem tudtam volna jelenleg elmondani.
      - Szia – szólt bele a telefonba a sokadik csörgés után.
      - Szia Ash, kérnék egy szívességet... át tudnál jönni úgy kb... most?
      - Baj van? - aggódott rögtön.
      - Nem igazán. Csak szeretnék veled beszélni.
      Ashley fél óra múlva meg is érkezett, és akkor...
      - Rob ma délután megcsókolt – mondtam mikor már velem szemben ült. Leesett az álla, és percekig nem is találta utána.
      - Hogy...de...mikor...és...Rob...és...
      - Nekem mondod? Én is ledöbbentem. Mikor végeztem az óráimmal és már éppen beültem volna a kocsimba, odajött hozzám. Arról beszélt, hogy mi miért nem lettünk barátok, kicsit összekaptunk, aztán... arra eszméltem, hogy megcsókol.
      - És te... mit érzel? - kérdezte hezitálva, mintha nem lenne benne biztos, hogy feltegye-e a kérdést.
      - Nem tudom. Úgy értem, hogy ő Rob, akiről soha nem hittem, hogy közel kerülhetek hozzá. De mikor épp nem bunkózik velem akkor annyira... más. Valaki olyan, akit nagyon kedvelek.
      - És ő mondott még valamit?
      - Azt mondta, túlságosan is kedvel ahhoz, hogy barátként tekintsen rám.
      - És te ezek után még hezitálsz?? - csúszott Ashley hangja magasabbra.
      - Ez nem olyan könnyű! Kétlem, hogy ő bármit is akarna tőlem...
      - Eszednél vagy, Kristen? Azt mondta nagyon kedvel! Beszélned kell vele!
      Nem akartam belátni, de Ashley-nek igaza volt. Csak úgy deríthetem ki, hogy mit is akar pontosan Rob, ha beszélek vele.
      Egész kedden került engem, de a pillantását szinte egyfolytában magamon éreztem. Egyszerűen megőrjített ez a tudatlanság. Az ő módszerét használva akkor próbáltam vele beszélni, mikor délután megláttam a parkolóban.
      - Rob! Beszélhetnénk valamiről?
      - Ne is fáradj, Kristen... azt hiszem tudom mit akarsz mondani. Hogy a tegnapi ne ismétlődjön meg, és próbáljunk meg barátok lenni, és a többi...
      Tehát Rob ezt gondolja...? Hogy hiheti, hogy létezik olyan lány ebben az iskolában aki nincs oda érte?
      - Igazából nem ezt akartam mondani. Csak szeretném tudni, hogy tegnap miért...
      - Miért csókoltalak meg?
      - Igen... - feleltem elvörösödve.
      - Jajj, Kristen... - sóhajtott, miközben végigsimított forró arcomon. - Te azt hiszed, hogy nem kedvellek, pedig ha tudnád, hogy mennyire...
      - Rob! - szakítottam félbe. - Csak mondd meg, hogy mit szeretnél. Mert őszintén szólva fogalmam sincs és ebbe beleőrülök.
      Rob nem vesződött azzal, hogy szavakkal fejezze ki magát, arca – akárcsak tegnap – megint az enyémhez közeledett, de most pontosan tudtam, hogy mi fog történni, mintha csak lassítva történt volna az egész.
      Ajkai lágyan érintették az enyémeket, most nem úgy csókolt mint tegnap. Nem volt vad és heves, csak gyengéd. Arcom két oldalán voltak a kezei, míg az enyémek felcsúsztak a hátán és körbeölelték a nyakát.
      Most nem érdekelt, hogy nem tudok semmit, így akartam maradni örökre. Rob karjaiban, miközben így csókol...

(Rob)

      Megpróbáltam a lehetetlennél is közelebb húzni magamhoz. Érezni, ahogy Kristen hozzám simul, miközben nyelveink csodás táncot járnak... a legcsodálatosabb dolog volt. Nem érdekelt, hogy nem érzi ugyanazt, amit én, most csak a jelen számított, amíg itt van velem.
      Néhány csodás perc után kénytelen voltunk elválni, de nem engedtem, hogy eltávolodjon tőlem. Homlokomat az övének döntöttem, majd még pár apróbb csókot nyomtam az ajkaira.
      - Én... ezt szeretném. Mindig – feleltem a csók előtti kérdésére. Kristen elkerekedett szemekkel nézett rám.
      - De gondolom te... - kezdtem volna lemondani a reményről, de ekkor Kris ajkai az enyémek után kaptak.