13. fejezet

Villámgyorsan összedobtam ma egy újabb fejezetet, és hát ez meg is látszik rajta... azért jó olvasást, és kérlek írjatok véleményt.
Abellana

(Rob)

      Mikor megérkeztünk, már mindenki ott volt. Jackson és Kellan valamin röhögtek, Nikki félszegen üldögélt, Ash és Cam egymást falták, Tom pedig féltékenyen méregette őket.
      - Roooob, Kris!! - kiáltott fel vidáman Ashley, mikor meglátott minket. Látszott rajta, hogy bőven van már benne folyékony boldogság. Nem örültem ennek, tudtam, hogy milyen tud lenni részegen...
      - Már vagy fél órája nem szálltak ki egymás torkából – súgta oda nekem Kellan, mikor Kris-szel leültünk.
      - Nem túl szimpatikus ez a srác – morogtam.
      - Chh... nekem se – fintorgott Tom.
      Úgy tűnt, hogy az este nem indul túl jól, és ez még alkohollal sem lett jobb. Cam Ashley-t igyekezett leitatni, Tom a féltékenységtől őrülten döntötte magába a piát, mi többiek pedig csak azért ittunk, hogy elviseljük ezt az estét. Aztán... minden kezdett rosszra fordulni, főleg mikor Ashley már nem is lehetett volna piásabb.
      - Héé Rob, emlékszel a barátnőmre Lisára? - nézett rám hirtelen.
      - Ömm.. kéne?
      - Ma találkoztam vele és szóba jöttél és... hűű, tényleg nem emlékszel? Egy időben őt kefélgetted...
      Mind megdöbbentünk Ashley szavaira. Tudtam, hogy ha már ilyeneket hoz fel, nagy a baj. Éreztem, ahogy Kristen megfeszül mellettem, de nem mertem ránézni.
      - Ashley, hagyd abba az ivást – szóltam rá szigorúan.
      - Jesszusom, Rob, hagyjál már – nevetett. - Azt csinálok, amit akarok.
      Nem tudtam neki felelni, ugyanis Kris kicsusszant mellőlem, és már csak a hátát láttam, ahogy kifelé igyekszik. Tudtam, hogy most kell neki egy kis idő, úgyhogy először Ashley-vel akartam foglalkozni.
      - Khm... Ashley, beszélnünk kéne egy kicsit – morogtam, majd meg sem várva a válaszát, a könyékénél fogva rángattam ki az asztaltól, hogy egy kicsit távolabb vigyem.
      - Ashley, komolyan mondom, hagyd abba! Azt sem tudod, mit beszélsz, ez a srác csak le akar itatni, hogy aztán jól megdughasson. Ismerem a fajtáját.
      - Pff, persze hogy ismered. Mert te is ezt csináltad régebben, nem igaz? - nézett rám gúnyosan. A legjobb barátom volt, és tudtam, hogy sosem mondana ilyet józanul.
      - Ash, a te érdekedben mondom: hagyd azt az idióta Cam-et, gyere inkább, hazaviszünk.
      - Mégis ki vagy te nekem, hogy így osztogatod a parancsokat? - rántotta ki a könyökét a kezemből. - Talán az anyám?? Hát van egy hírem, Rob, nekem olyanom nincs.
      Ashley durcásan visszasietett az asztalhoz, én pedig tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Eszembe jutott, hogy Kristen odakint van, úgyhogy elindultam a keresésére. Nem tartott sokáig megtalálni, dühösen járkált fel-alá nem messze. Felsóhajtottam, tudtam, hogy ez nem lesz egy könnyű menet.

(Kristen)

      Kezek érintették meg a vállam. Pár pillanatra lehunytam a szemem, hogy lenyugodjak.
      - Sajnálom, hogy ezt hallanod kellett – suttogta Rob a fülembe, majd egy apró csókot lehellt a nyakamra.
      Megfordultam, hogy szemben legyek vele, és pillantása bocsánatkérően fúródott az enyémbe.
      - Haragszol? - kérdezte, miközben kezeivel a derekamat ölelte. Nem toltam el magamtól.
      - Leginkább magamra – feleltem.
      - De hát miért??
      - Mi nem illünk egymáshoz, Rob – sóhajtottam. - Neked rengeteg barátod van, mindenki szeretne veled lenni, én pedig... teljesen az ellentéte vagyok ennek.
      - Kris, nekem ők a barátaim, akik odabent vannak. Már amikor nem ütik így ki magukat... Te pedig annyira alábecsülöd magad, csodás lány vagy, Kristen, higgy nekem. Alig hittem el, mikor belementél, hogy velem legyél. Elképesztően szerencsés vagyok emiatt. És... te megváltoztattál. Sőt, nemcsak engem, még Ash-t is. Mióta téged ismer, nem lóg a szőke libákkal, és még az anyjával történtek miatt sem borul ki annyit.
      Rob monológjától egy könnycsepp szökött a szemem sarkába, nem tehettem róla. Hihetetlen, hogy ő tényleg így lát. Ő is észrevette ezt, és egyik ujjával letörölte a könnycseppet, miközben még közelebb jött hozzám.
      - Fogalmad sincs, mennyit jelentesz nekem, Kristen – suttogta, majd egy apró, puha csókot nyomott az ajkaimra. Ebben a pillanatban elhittem, hogy én tényleg különleges vagyok számára.
      - Hazavigyelek? - kérdezte, miközben még mindig szorosan öleltük egymást. Féltem, hogy túlságosan megremegne a hangom, úgyhogy csak bólintottam. Akkor még nem tudtam, hogy nem nekem volt a legrosszabb estém...
      Kedd reggel egy kis fejfájással ébredtem, ami nem csoda, tekintve hogy én is kivettem a részem az ivásból. Többek közt ezért sem volt kedvem elindulni az iskolába... ezen kívűl pedig Ashley-vel is volt némi beszélgetnivalóm.
      Mikor kiléptem az ajtón, Rob már rám várt. Konkrétan nem beszéltük meg, hogy ma is ő visz el, ezért azt is számításba vettem, hogy egyedül megyek, de erre nem volt szükség.
      - Jó reggelt – mosolygott vidáman Rob, majd megcsókolt.
      - Minek köszönhető ez a jó kedv?
      - Neked – nevetett fel. - Alig vártam, hogy lássalak.
      Elmosolyodtam Rob válaszán, hisz tegnap késő este láttuk egymást utoljára, de pontosan tudtam mire gondolt, mivel ő is hiányzott nekem. Amíg oda nem értünk az iskolába, a rossz kedvem eltűnt. De mikor kiszálltunk a kocsiból a parkolóban, megláttam Ashley-t, aki szintén akkor érkezett meg. Rob észrevette, hogy őt nézem.
      - Ne haragudj rá nagyon a tegnapi miatt, Kris. Nem könnyű neki mostanában.
      - Csak beszélni szeretnék vele – mondtam, majd rögtön elindultam Ash felé. Aztán észrevettem rajta, hogy valami nincs rendben. Még sosem láttam őt így, a lehető legegyszerűbb öltözet volt rajta, a haját felcsatolta hátul, a napszemüveg pedig eltakarta a fél arcát.
      - Ohh, Kris... szia – nézett rám egykedvűen.
      - Szia – köszöntem hasonló lelkesedéssel, de aztán beállt a csend közöttünk. Mígnem Ashley megszólalt...
      - Annyira sajnálom a tegnapit. Nem voltam magamnál, egyszerűen... - Ash nem fejezte be a mondatot, ugyanis kitört belőle a zokogás.
      - Ashley... mi történt? - kérdeztem aggódva.
      - Tudtam, mindig is tudtam, és Rob előre figyelmeztetett, de elkövettem a hibát...
      - Dehát miről beszélsz??
      Ash levette a napszemüveget, hogy letörölhesse a könnyeit, majd a szemembe nézett.
      - Tudtam, hogy Camnek csak az a célja, hogy leitasson, aztán felvigyen magukhoz, hogy másnap eldicsekedhessen vele, hogy ő vette el Ashley Greene szüzességét. És ennek ellenére hagytam, hogy megtegye, Kris – sírta el magát újra. Én pedig... ledöbbentem.
      - Istenem... Ashley, annyira sajnálom.
      Vigasztalólag megöleltem a barátnőmet, aki kizokogta magát a vállamon.
      - És hogy-hogy... itt vagy ma reggel? - kérdeztem. Én egy ilyen borzasztó éjjel után az életkedvemet is elvesztettem volna.
      - Rájöttem, hogy nem bújhatok el előle. Az csak még megalázóbb lenne – válaszolta Ashley.
      - Minden rendben lesz – öleltem meg mégegyszer, majd bementünk a suliba. Alighogy Ash elindult az órájára, Nikki rohant belém a folyosón.
      - Úristen, Kris, mióta kereslek már...
      - Baj van?
      - Nagyon csúnyán leittam magam. És Kellan is... és basszus... Kris, megcsókolt!! Nem tudom, én... jézusom, és mellette ülök!!!!
      - Várj, mivan? - próbáltam követni leesett állal. - Te és Kellan csókoloztatok? Te, és az a Kellan akibe bele vagy zúgva?
      Nikki elvigyorodva bólogatott. Nem folytathattuk a beszélgetést, ugyanis éppen becsengettek.
      - Úristen és most hozzá kell majd szólnom... szoríts!
      - Oké, majd szorítok – mosolyogtam.

(Nikki)

      Kristennel épp akkor értünk a terem ajtajához, mikor Kellan és Jackson is. Kellan rám mosolygott – méghozzá a szemembe nézve, a szívem pedig kihagyott egy ütemet -, aztán maga elé engedett. Próbáltam közben viszonozni a mosolyát.
      Mikor beült mellém a padba, nem szólt egy szót sem, és arra gondoltam, hogy talán nem is emlékszik arra, ami történt. Nem lenne csoda, hisz én is alig emlékeztem. Egész jól elbeszélgettünk a fiúkkal, aztán csak ittunk és ittunk, a következő emlékem pedig már az, ahogyan nyelve forró táncot jár az enyémmel.
      Az óra közben szinte éreztem, ahogy szikrák pattognak közöttünk, és tudtam, hogy ő is érzi. Rá akartam nézni, hogy lássam az arcát, hogy lássam mit gondol, de nem tehettem. Valahogy ki kell derítenem, hogy mire emlékszik a tegnap estéből...