10. fejezet

Háát, ez most elég összecsapott lett, de azért gondoltam, hogy jó lenne már összehozni valamit, úgyhogy íme :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      Nem tudtam miért mondtam ezután azt, amit.
      - Én nem is zavarok tovább, inkább megyek.
      - Ne csináld már, Kris, egyáltalán nem zavarsz! Igaz, Rob? - marasztalt Ash.
      - Hát persze, én amúgy is csak...
      - Nem, tényleg mennem kéne – szakítottam félbe Rob mondanivalóját. - Majd még beszélünk, Ash.
      Fogtam magam, és kifelé indultam a házból. Fogalmam sincs, hogy miért, azt hiszem megijesztettek az érzések amik elárasztottak, mikor megláttam Őt. Éppen hogy becsukódott mögöttem az ajtó, szinte rögtön nyílt is ki.
      - Kristen, várj!
      Rob ragadta meg a karomat, majd fordított maga felé.
      - Vannak már terveid a ma estére? - kérdezte reménykedő pillantással.
      - Rob, én nem is tudom...
      - Kérlek, Kris! Annyit haladtunk már előre, ne akarj visszalépni. Megkérlek, hogy töltsd velem a mai estét.
      - Rendben van – adtam meg magam sóhajtva egy kis hezitálás után.
      - Oké, hétre érted megyek – kacsintott, majd egy csókot nyomott az ajkaimra és visszament a házba. Izgatottan indultam el hazafelé. De az kiment a fejemből, hogy a házisárkány még mindig tüzet okádik otthon. Amint beléptem az ajtón, máris rákezdett...
      - Kristen, beszélhetnénk egy kicsit?
      A fogamat csikorgatva fordultam felé.
      - Mi az?
      - Figyelj, nem akarom, hogy haragban legyünk. Mégiscsak az anyád vagyok.
      - És mégse tudsz rólam semmit – vágtam vissza, mire az anyám felsóhajtott.
      - Ezt már megbeszéltük. Áldozatokat kellett hoznom, miután az apáddal elváltunk.
      - Csodálatos, mostmár a válással jössz? Tudod mit, anya? Nem érdekel, menj csak nyugodtan a következő üzleti utadra...
      A mondandóm befejeztével feltrappoltam a lépcsőn, de még hallottam, ahogy az anyám utánam kiált.
      - Holnap indulok, Kris! Szeretnék majd elbúcsúzni tőled!
      Egyelőre túl mérges voltam, hogy válaszoljak, de persze nem akartam, hogy anélkül menjen el, hogy elköszöntünk volna. Viszont most csak az estére akartam koncentrálni.
      Mikor hét előtt elkészültem, a béke egy apró jeleként be akartam jelenteni anyámnak, hogy nem leszek itthon ma este. A nappaliban ült és olvasott valami könyvet.
      - Ömm, anya... én most elmegyek.
      - Hová? És kivel? - nézett fel rögtön az olvasnivalójából.
      - Csak egy... barátommal. Még nem tudom, hogy mit csinálunk.
      - Szeretnék vele találkozni.
      - Mivan????? - kúszott a hangom jóval magasabbra a normálisnál. - Anya, erre semmi szükség. Csak egy osztálytársam, de tényleg.
      Anyám elmosolyodott, és biztosra vettem, hogy ez egy szadista mosoly.
      - Akkor bizonyára nem bánod, ha bemutatkozik nekem – mondta, majd visszatemetkezett a könyvébe. Ebben a pillanatban csöngettek az ajtón. Az ideg futkosott a hátamon, ahogy az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam.
      - Szia – köszönt Rob megvillantva a szexis, féloldalas mosolyát.
      - Szia – viszonoztam félszegen, és mikor Rob egy csókért hajolt felém, gyorsan kitértem előle.
      - Mi a baj?
      - Az anyám... szeretné tudni, hogy kivel megyek el. Szóóóval, szeretné ha bemutatkoznál neki. De persze ha te nem...
      - Oké, örömmel – szakított félbe Rob.
      - Biztos...? - vontam fel a szemöldököm. Rob felnevetett, majd egy puszit nyomott az arcomra, eléggé közel a szám sarkához.
      - Hát persze, hogy biztos.
      Én viszont nem voltam ebben biztos, de Rob belépett mellettem a nappaliba.
      - Jó estét, Mrs. Stewart! Rob Pattinson – nyújtott kezet tökéletes illendőséggel.
      - Rob... hívj csak Jules-nak – mosolygott rá az anyám. Nem olyan szadistán mint ahogy rám szokott... kiderült, hogy anyámnak kedves mosolya is van. - Szóval, udvarolgatsz a lányomnak?
      - Anyaaaaaaaaaaaaaa! - néztem rá megsemmisülten.
      - Hát... valahogy úgy – felelte Rob egy édes mosollyal, mintha észre sem vette volna a megszégyenülésemet. - Csakis amikor éppen hagyja.
      - Kristen... Robert egy nagyon kedves fiúnak tűnik, nem szép dolog ha játszadozol vele – nézett rám csúnya tekintettel az anyám.
      Az állam leesett, a szemem pedig majd kiesett a helyéről. Ezek ketten most direkt égetnek???
      - Öhh... na jó, mi leléptünk. Szevasz, anya.
      - Érezzétek jól magatokat – köszönt el az anyám teli vigyorral. Ezért még valaki megfizet...
      - Igazán kedves az anyukád – mosolygott rám Rob, miután kiléptünk az ajtón.
      - Most csak viccelsz, ugye?? Esküszöm, néha azt hiszem, hogy ő a sátán egyik segédje...
      Rob felnevetett, én pedig nyitottam volna a kocsiajtót, de Rob megfogta a karomat.
      - Héé! Ma még nem is kaptam egy rendes csókot tőled.
      Elmosolyodtam, majd Rob felé hajoltam, hogy megadjam mindkettőnknek azt, amire vágytunk. A furcsa érzések megint elöntöttek, mikor ajkaink összeértek. Szerettem. Annyira szerettem...
      Miután elváltunk, Rob arcára mosoly ült ki, majd még egy utolsó puszit nyomott a számra. Mikor elindultunk, lassan felismertem az utat, és biztos is lettem benne, mikor leálltunk Robék háza előtt.
      - Ne aggódj, itt nem lesznek kínos szülővel való találkozások.
      - Szóval... egyedül leszünk?
      Rob felnevetett.
      - Igen, de ne légy ideges. Semmi olyat nem teszek majd, amit nem akarnál – kacsintott huncut mosollyal. Mellém sétált, majd egy észveszejtő csókban részesített. Keze a hajamba túrt, nyelve szenvedélyes táncot járt az enyémmel. Miután elváltunk, kézen fogott és befelé húzott.
      A ház sötét volt, de tompa fény szűrődött ki a konyhából. Rob arra vezetett. Átjárt a döbbenet, ahogy beléptünk.
      - Rob... ez...
      - Látod? Még erre is hajlandó vagyok érted – ölelt át hátulról.
      - Ezt te csináltad? - kérdeztem a vacsorára mutatva.
      - Hááát... az igazság az, hogy megpróbáltam. Aztán ki kellett dobni. Viszont ezt személyesen én rendeltem az étteremből, igen.
      - Ez igazán szép tőled – nevettem fel.
      - Ha ez nem győz meg, hogy velem kell lenned, akkor semmi sem – viccelődött Rob. Az asztalnál csak két szék volt, ő pedig odalépett az egyikhez és kihúzta nekem. Köszönetül egy apró csókot kapott.
      - És hol vannak a családod most? - kíváncsiskodtam.
      - A szüleim és a nővéreim Londonba utaztak a hétvégére, családot látogatni. De én a sok tanulásra hivatkozva kibújtam alóla.
      - Akkor szerencse, hogy nem égett fel a konyha – nevettem.
      Az tény, hogy Rob egyszerűen levett a lábamról minden gesztusával. Nem csak az ilyenekkel, de a kissebbekkel is. Azt hiszem, hogy tényleg beleszerettem.
      Rob az este folyamán végig nagyon figyelmes volt, tényleg azon igyekezett, hogy bebizonyítsa, mellette a helyem. A házunk előtt elég hosszúra nyúlt a búcsúzkodás, mivel egyikünk sem akarta elengedni a másikat.
      - Rob... gondolkodtam kettőnkről – mondtam, miután elváltak ajkaink. Rob megfeszült, és izgatottan fürkészte az arcomat.
      - Mire jutottál? - kérdezte idegesen.
      - Azt hiszem... próbáljuk meg.