19. fejezet

Nem vagyok mostanában csúcsformában, úgyhogy nézzétek el nekem, hogy csak most jön a következő rész, és nem is a legjobb. És előre is elnézést mindenkitől, de néha kell egy kis bonyodalom :D Köszönöm azoknak akik írtak az előző fejezethez, remélem ide kaphatok egy kicsit több véleményt :) Jó olvasást..
Abellana

(Rob)

      Egy hét múlva már csak pár nap volt az iskolából a téli szünetig. Ashley és Tom nem csak hogy nem beszéltek, de még egymás tekintetét is kerülték. Kellan és Nikki is csak azért tartózkodtak egy légtérben, mert az órákon egymás mellett kellett ülniük. Lényegében csak Kristen és én szóltunk egymáshoz... egyelőre.
      - Hé, Kellan! - kiáltottam a barátom után a túlzsúfolt folyosón. Csak pár méterre volt tőlem, úgyhogy könnyen észrevett.
      - Minden oké? - kérdeztem, mikor odaértem mellé.
      - Naná. Miért ne lenne? - vonta meg a vállát.
      - Mostanában eléggé... szótlan vagy. Ez nem jellemző éppen rád – vigyorogtam.
      - Nincsen semmi. De tényleg – erősködött Kellan.
      - Na jó, tudom, hogy Nikkiről van szó! - tört utat az igazság.
      - Mivan??? - nézett rám Kellan meglepődve, miközben a hangja a kelleténél magasabbra csúszott.
      - Most viccelsz? Egymáshoz se szóltok, az órán is olyan távol húzódtok egymástól amennyire csak lehet... mi folyik itt? Tudod, hogy elmondhatod.
      Kellan felsóhajtott.
      - Emlékszel arra a hétfő estére? Mikor mind elmentünk inni és jött az az idióta Cam is... - Némán bólintottam. - Szóval miután leléptetek Kristennel, és Cam is elvitte Ashley-t, már csak páran maradtunk, egyre csak ittunk... Nikkivel is egyre többet dumáltam, és akkor... nem tudom mi ütött belém. Csak meg akartam csókolni. Basszus, nem tudom miért jöttek hirtelen ilyen érzések, de írtó fura volt...
      - Na ne... te bele vagy esve Nikkibe? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
      - Dehogyis! Hagyjál már... épp elég ha te úszol a rózsaszín felhőkön. Lassan belőled is punci lesz – röhögött Kellan, és én is elejtettem egy vigyort a megjegyzésére.
      - Nos, Kellan barátom, ez bizony a szerelem – vigyorogtam. Kel ügyesen terelte a témát, de a jó alapos fejmosást még nem úszta meg...

(Kristen)

      Mivel már csak néhány napunk volt a téli szünetig, mindenki be volt zsongva. Hétfőn az utolsó óra előtt már én is csak arra vártam, hogy hazakerüljek végre.
      A folyosók már nagyjából üresek voltak mikor Ashley-vel az óráinkra mentünk. Mikor elváltunk, én befordultam egy másik folyosóra – ahonnan a termünk nyílt - ami viszont teljesen üres volt. Legalábbis először azt hittem. Aztán hangokat hallottam, és ott maradtam a folyosó sarkán, a fal takarásában.
      - A barátnőd biztos oda lenne az örömtől, ha megtudná... - Nem ismertem fel a lány hangját, aki éppen beszélt. A következő személy hangját azonban igen. Az a hang volt, amit bármikor megismernék.
      - Ne merj a közelébe menni!
      - Ez nem te vagy, Rob... mit érdekel téged az a csaj? Hát nem emlékszel hogy milyen jó volt együtt? Biztosan nem utasítanál vissza – búgta a lány egyre halkabban. Rob reakcióját nem hallottam, de a következő pillanatban a lány felnyögött.
      - Aúú, ez fáj!
      - Figyelj, Stacy. Elengedem a csuklód, ha meghallgatsz. Te semmit nem tudsz rólam. Ez a lány az én életem, és ha te egy rohadt szót is szólsz neki arról, hogy együtt voltunk, olyat teszek amit megbánok majd. Épp elég volt a múltkori kis akciód a parkolóban a barátaim előtt...
      - Ne fenyegess engem, Rob – morogta idegesen a lány. A következő pillanatban becsengettek. Nem tudtam, mit tegyek. A szívembe belemart egy fájó érzés, hiszen nem értettem, hogy miért kell előttem titkolóznia Robnak. Elmondhatta volna, hogy a parkolós csaj csak az egyik buta ex-barátnője.
      Az sem volt túl megnyugtató érzés, hogy a csaj újra nyomul rá. Hirtelen rengeteg érzés kezdett el örvényleni bennem: féltékenység, harag, bizonytalanság... de mindet körbevette valami amit nem tudtam csak úgy kitörölni... a szerelmem Rob iránt. De egyelőre csak dühös voltam.
      Fogtam magam és pókerarccal besétáltam a folyosóra. Rob arcán ijedtség tükröződött, míg a csaj önelégülten méregetett, nyilván mindketten rájöttek, hogy hallottam a beszélgetésüket. Elviharzottam melettük, miközben egy pillantást se vetettem rájuk.
      Zaklatottan nyitottam be a terembe, ahol még csak az osztály fele volt bent. Szótlanul ültem le Jackson mellé, hiszen mióta Nikki-t átültették, ő volt a padtársam.
      - Kris, mi a baj? - nézett rám Jackson aggódva. Lehunytam a szemem és lassan megráztam a fejem, jelezve, hogy inkább nem beszélnék róla.
      - Hagyjuk – suttogtam. Pár pillanattal később bejött az osztály többi része is, mögöttük a tanárral. Rob rögtön a tekintetem kutatta, de én gyorsan elkaptam a pillantásom.
      Utolsó óra lévén mindenki aludt vagy elszórakozott magában. Nekem csak az járt a fejemben ami a szünetben történt. Tudtam, hogy Rob szeret, és meg akar kímélni a múltbeli dolgaitól, de akkor is zavart ez a helyzet.
      Amint kicsengettek, rögtön összepakoltam és kisiettem a teremből. Most nem volt kedvem Robbal beszélgetni. De az univerzumot láthatóan nem érdekelte, hogy nekem jelenleg mihez van kedvem...
      - Kris, várj! - került mellém valahogy Rob.
      - Most hagyj, Rob... majd később beszélünk.
      - Kérlek, hallgass meg! Ez az egész nem jelent semmit. Stacy csak egy idióta csaj akivel párszor összejöttünk, most meg...

      - Egy dolgot kértem – szakítottam félbe. - Azt, hogy most hagyj békén.
      - Legalább hadd vigyelek haza, hisz én hoztalak...
      - Ne aggódj emiatt, hazatalálok – feleltem ridegen.
      - Szeretlek – suttogta Rob kétségbeesetten. Össze voltam zavarodva afelől, hogy mit is kéne most éreznem. Egyszerre voltam dühös, és közben szerelmes. De most kellett egy kis idő...
      - Majd beszélünk, Rob – mondtam, majd kimentem a parkolóba, ezzel faképnél hagyva őt.
      - Nikki! - szólítottam meg a barátnőmet, mikor utolértem őt. - Haza tudnál vinni, kérlek?
      - Persze, Kris. De mi a baj? Valami történt Robbal? Összevesztetek?
      - Út közben elmondom – ígértem, majd beszálltunk a kocsiba. Elmeséltem Nikkinek a beszélgetést amit hallottam, és azt is, ami utána történt.
      - Nehéz helyzet – sóhajtott fel Nikki, mikor leparkolt a házunk előtt. - Kris... most ne érts félre, de szerintem egy kicsit túlreagálod a dolgot. Rob szeret téged, már abból is látszik, ahogy rád néz. Természetesen szar ügy, hogy felbukkant ez a liba, de őt nyilvánvalóan nem érdekli, és szerintem csak azért nem mondta el neked, hogy együtt voltak, mert nem akarta hogy alaptalanul féltékeny légy.
      - Alaptalanul? A csaj teljesen nyomul rá... És különben sem hiszem, hogy túlreagálom. Gondolj bele, ez az egész még teljesen friss nekem. Minden olyan hirtelen történt, ezek az érzések Rob iránt csak úgy lerohantak. Ő pedig bármelyik pillanatban megunhat, és akkor tudod ki fogja majd vigasztalni? Hát az egyik ilyen kis lotyó...
      - Ne legyél vele ennyire szigorú, Kris. Tényleg szeret téged, és nem fog megunni, ezt elhiheted.
      Felsóhajtottam. Hinni akartam Nikkinek, és legbelül talán hittem is. De a kapcsolatunk Robbal egyre csak mélyül, és ettől kezdtem megijedni.
      Egész délután próbáltam elterelni a figyelmem erről az egészről, de hiába, a próbálkozás sikertelen volt. Este, mikor már épp zuhanyozni készültem volna, valaki csengetett. Egy részem azt remélte, hogy Rob az, a másik részem viszont tiltakozott ez ellen. De hiába is próbáltam volna takargatni az ujjongó felem, mikor megláttam őt az ajtóban.
      - Kérlek, Kristen, hadd magyarázzam meg az egészet. Csak hallgass meg.
      Némán félreálltam az ajtóból, ezzel utat adva Robnak.