26. fejezet

Íme egy újabb rész, most hogy végre szabad vagyok :D Nincs sok hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy köszönöm a kommenteket, írjatok ehhez is, és jó olvasást :)
Abellana

(Tom)

      Nagyon megkedveltem Emmát, mivel jófej, kedves és csinos lány. Vele könnyű volt jól szórakozni, de nem tudtam túl sokáig elfelejteni Ashley-t. Legtöbbször próbáltam elkerülni a vele való találkozást, ezért úgy volt, hogy Jackson bulijára sem jövök el, de végül Emma meggyőzött. Viszont a pillantásom annyiszor összeakadt Ashley-ével, hogy egyszerűen elegem lett az egész helyzetből és inkább kimentem a kocsimhoz egy kis levegőt szívni. Pontosabban cigifüstöt...
      - Látom jól érezted magad – szólalt meg Ashley tőlem pár méterre.
      - Őszintén szólva kinyöghetnéd, hogy mi a bajod, ugyanis fogalmam sincs.
      - Hát persze, hogy nincs – puffogott tovább. Indulatosan elpöcköltem a cigit, és tettem egy lépést Ashley felé, de a távolság így is nagy volt köztünk.
      - Az egyik pillanatban azt mondod, hogy legyünk barátok a másikban meg kiborulsz ha hozzászólok valakihez. Ez így nem működik, Ashley. El kell döntened, hogy mit érzel.
      Ash mérgesen rám pillantott és tett felém pár lépést.
      - Szóval azt akarod tudni hogyan érzek? - kérdezte dühösen. Nem tudtam felelni, hát persze, hogy tudni akartam, de nem szerettem volna azt hallani, hogy köztünk nem lehet semmi. És nem is mondta ezt.
      Még mindig dühösen felém viharzott, és hirtelen megcsókolt. A csók vadsága ellenére keze gyengéden kúszott a tarkómra, karjaim körbeölelték a derekát. Nem számított más, csak hogy most itt van és engem csókol.
      Mikor eltávolodott tőlem, értetlenül néztem rá. Talán mégis felkészült valami... többre?

(Nikki)

      Furcsa érzésem volt a bulin, hiszen nemrég Kris és Ash itt lettek barátok, nem sokkal később pedig én is jóban lettem vele. Talán ha azon az estén nem jövünk el semmi sem alakul így... talán Kellan és én nem is lennénk együtt.
      Ahogy eszembe jutott, körbepásztáztam a szobát őt kutatva a szememmel, miközben Kristennel beszélgettem. Bár ne tettem volna...
      A szoba másik végében állt, és éppen egy lánnyal beszélgetett elég intim közelségben. Láttam rajta, hogy sokat ivott, az arcán az a mosoly ült amit máskor végtelenül édesnek találtam volna.
      - Nikki, mi a baj? - rántott vissza Kris hangja a valóságba. Nem kellett válaszolnom, követte a tekintetem. Én valahogy furcsán leblokkoltam, de Kristen... a legjobb barátnőm volt, és amióta csak ismerem, mindig kiálltunk egymásért.
      Elindult Kellan felé, én pedig apró fáziskésés után követtem, mert meg akartam akadályozni. De mielőtt megtehettem volna, ő elrángatta Kellan-t.
      - Mi a francot csinálsz???
      - Kris, nyugi... - emelte fel két kezét Kellan, akárcsak egy védekező gyanúsított.
      - Kris, hagyd csak... - érintettem meg a vállát. - Majd én elintézem.
      Kristen rám nézett, és habár nem mondott semmit, tudtam hogy a pillantásával azt kérdezi biztos vagyok-e benne. Csak bólintottam, mire ő megérintette a karom és elment.
      Kellan nem volt túl beszámítható állapotban, ez látszott rajta. Már csak azért is, mert mintha elfelejtette volna az utóbbi perceket, átölelte a derekam és magához húzott.
      - Kellan, hagyd ezt, gyere... - Kibújtam a karjaiból, és magammal húztam a kocsihoz. Haragudtam rá, de nem akartam, hogy teljesen részegen itt maradjon. Nem gondoltam, hogy ma már józanabb lesz, de mikor a házuk elé értem, mintha magához tért volna.
      - Nikki, ami történt...
      - Most hazamegyek – szakítottam félbe a mondanivalóját.
      - Ne, figyelj, sajnálom. Én akarom ezt a dolgot veled, még egy lánnyal sem akartam komolyabb kapcsolatot, de te más vagy. De nem tehetek róla, ilyen a természetem, és a piától előjött... És azzal a csajjal nem történt semmi.
      - Nem mintha emlékeznél rá, ha történt volna...
      - Kérlek, Nikki. Sajnálom, veled akarok lenni.
      Ahogy rá néztem, a szemeiben láttam az igazságot. De tényleg ez kell nekem? Tényleg el tudnám még viselni az ilyen helyzeteket minden buliban? De ő Kellan... az a Kellan, akiért olyan régóta odavagyok. Ő talán látta a szememben a habozást, mert közelebb hajolt hozzám, és egy édes csókot lehelt az ajkaimra.
      Éreztem rajta az alkoholt, de ez most nem érdekelt. Úgy döntöttem, hogy bízni fogok benne. A csókja tényleg gyengéd és bizonyító volt, egyszerűen ellenállhatatlan.
      - Majd holnap beszélünk, ha józan leszel – sóhajtottam.
      - Nagyjából már az vagyok – ellenkezett.
      - Na persze – nevettem fel. Egy utolsó csók után kiszállt, én pedig hazaindultam. De a mai eset még mindig bántott.

(Kristen)

      Természetesen hajnalban mikor felszálltunk a repülőre, mindketten elég kómásak voltunk. Nem is értem Ashley miért erősködött, őt és Tomot egész este nem is láttam, bár Tom talán ott sem volt...
      Most, hogy elindultunk, egyre feszültebb lettem, mint mindig, ha az apámhoz kellett mennem. Nem őmiatta, jófej és laza apa volt, inkább az zavart amit tett. Elhagyta az anyámat és New Yorkba költözött az új ribancáért...
      - Minden rendben? - kérdezte Rob aggódva, és megsimogatta az arcom.
      - Persze – sóhajtottam, de nem lehettem túl meggyőző. Rob felemelte az állam, hogy a szemébe nézzek, mintha csak onnan akarná kiolvasni az érzéseimet. Végül csak egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Nagy szerencsém volt, hogy velem jött, nélküle nem bírtam volna ki ezt a hétvégét.
      Én pár perc után szinte rögtön elaludtam, de azt nem hittem volna, hogy végigszundítom a hosszú repülőutat, pedig így lett. Csak akkor vettem észre, hogy Rob is milyen feszült, miután leszálltunk és taxiba ültünk. Muszáj volt elmosolyodnom, annyira édes volt. Tudtam, hogy miért aggódik.
      - Rob, nyugi... ez csak az apám, alig látom, és amúgy is kedvelni fog téged. Nem mintha érdekelne a véleménye...
      - Mégiscsak az apád...
      Felsóhajtottam, és közelebb bújtam hozzá. Egyik kezem a nyakára csúsztattam és egy csókért hajoltam az ajkaira. Nem titkolt szándékom volt elterelni egy kicsit a gondolatait, és ez túl jól is sikerült. Csókunk egyre vadabb és szenvedélyesebb lett, de el kellett szakadnunk egymástól, mielőtt a taxis előtt nekiállunk vetkőzni...
      Mikor az apám háza elé értünk, ő rögtön kijött az ajtó elé, az arcán fülig érő boldog mosoly jelent meg. Néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy annak ellenére amilyen a kapcsolatunk, nagyon szeret engem, és örül ha láthat. Ettől nekem is halvány mosoly költözött az arcomra.
      Szinte gyerekes izgatottsággal ölelt meg, majd bemutattam neki Robot is, akit ugyanolyan vidáman fogadott. Mikor apám bevitte a csomagokat és hátat fordított, rögtön villantottam egy "ugye megmondtam?"-mosolyt Robnak, mire ő csak a szemeit forgatta.
      - Becky nagyon vár már – szólt hátra apám mosolyogva. Ő volt az a csaj, akivel a válás után összeköltözött és vagy tizenöt évvel fiatalabb volt apámnál.
      - Őt még nem cserélted le? - morogtam olyan halkan, hogy ő nem hallhatta. Ennek a nőnek a jelenléte mindig is feszélyezett, úgyhogy mikor este vacsorához ültünk, szinte csak apám hangját lehetett hallani, néha a nője helyeselt neki, bár nem hiszem, hogy a hiányos számú agysejtjeivel értette, hogy miről van szó.
      - Borzasztó volt – sóhajtottam fel, mikor Robbal felmentünk a vendégszobába.
      - Szerintem nem – vont vállat. - Az apád jófej, nem olyan borzasztó amilyennek érzed.
      - Inkább hagyjuk. Szerencsére holnap estére már Los Angelesben leszünk.
      - Kris... - nézett rám Rob félénken.
      - Hmm?
      - Gondolkoztál már azon, hogyan tovább?
      - Hogy érted?
      - Hát tudod... fél év múlva vége a sulinak. Tudom, hogy az az álmod, hogy színésznő legyél.      - Ugyan... - nevettem fel szomorúan. - Nem dédelgetek lehetetlen álmokat. Apa azt akarja, hogy New Yorkba jöjjek egyetemre, de nem is tudom... Hogy jutott ez most eszedbe?
      - Semmiképpen sem szeretnék tőled távol lenni – mondta magától értetődően. Közelebb léptem hozzá, és a szemébe néztem, ő pedig körém fonta a karjait.
      - Neked mik a terveid? - kérdeztem.
      - Anyám nagy reményeket fűz hozzám – nevetett fel. - Azt akarja, hogy valami nagy egyetemre menjek, például itt...
      - Szóval ami mindkettőnknél szóba jön, az New York... - Rob bólintott.
      - Nos, nekem amúgy is ez volt az egyik tervem – vontam meg a vállam, mire Rob még szorosabban ölelt.
      - Tehát most döntöttünk? - kérdezte mosolyogva. Boldogan felnevettem és megcsókoltam, ami egyértelmű válasz volt a kérdésére. Tényleg nagyon boldog voltam, hisz minden elrendeződni látszott, és Robbal is együtt leszünk a középiskola után. Nem hittem volna, hogy ez soha nem fog megtörténni...