27. fejezet

Tudom, hogy a chatben azt írtam, hogy ha minden jól megy akkor még a hét első felében felkerül a friss, de az a helyzet, hogy rengetegszer nekiálltam írni de egy szót sem tudtam. Most sikerült összehoznom egy nagyon rövid fejezetet, íme... Köszönöm a kommenteket és jó olvasást.
Abellana

(Kristen)

      Hétfő reggel furcsa volt látni a változásokat. Először is ott volt Ashley és Tom, akik eddig alig tudtak meglenni egy légtérben, most állandóan egymás mellett voltak, meghitten beszélgetve és nevetgélve. Ashley úgy fogalmazott, hogy most valahogy úgy vannak ők, mint Rob és én mielőtt összejöttünk. Örültem, hogy végre belátták, hogy idióták, nagyon édesek voltak együtt.
      Másfelől ott volt Nikki és Kellan. Nikki elmesélte, hogy mi történt miután eljöttek, és az elbeszélése alapján minden rendben volt közöttük. De eddig ők voltak azok, akik egyfolytában egymás nyakán lógtak – rosszabbik esetben előttünk falták egymást – most viszont mintha valami hiányzott volna. Nem voltak haragban, nem is tartottak távolságot, csak... valahogy megváltoztak.
      Ami furcsa volt, hogy úgy tűnt, Emma is ugyanúgy örül Ashley-éknek.
      - Azt hittem kedveled Tomot – mondtam neki az egyik szünetben. - Mármint úgy kedveled.
      - Tom remek srác, jól eltudunk vele beszélgetni meg ilyesmi, de alapból csak barátként tekintettünk egymásra. Örülök, ha boldog Ashley-vel. Bár ő valószínűleg nem kedvel engem ennyire...
      - Jaj dehogy, az csak azért volt mert azt hitte, hogy te meg Tom...
      Emma nem igazán hitt nekem, de később Ash megbeszélte vele a dolgokat, én pedig örültem, hogy végre ez is tisztázódott.
      Mikor délután hazafelé tartottunk Robbal – legalábbis én ezt hittem – észrevettem, hogy nem a szokásos útvonalat követjük.
      - Hová megyünk? - kérdeztem tőle kissé ijedten. Nem mindig szerettem a meglepetéseket.
      - Mindjárt meglátod – mosolygott Rob sejtelmesen. Annyira jóképű volt így – na meg mindenhogy – hogy egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem, csak bámultam mint egy idióta.
      - Mi az? - kérdezte Rob.
      - Semmi, csak... semmi – sóhajtottam. - Szeretlek.
      Rob megeresztett még egy szívdöglesztő mosolyt, és leállította a kocsit. Csak ekkor néztem körbe. Jól emlékeztem arra a napra, amit itt töltöttem el Robbal, amikor egy péntek reggel úgy döntött, hogy suli helyett inkább idehoz – arra a helyre, ahol egyedül szokott lenni.
      Már megint teljesen leblokkoltam, mert mire feleszméltem, Rob már kinyitotta a kocsiajtót, és letérdelt elém, hogy a szemembe nézhessen.
      - Valami baj van? - kérdezte aggódva.
      - Nem, csak ez az egész annyira... - Nem tudtam szavakkal kifejezni, hogy milyen vele lenni és nem gondolni semmi másra olyankor. Így hát azt a szót használtam ami a legközelebb állt hozzá.
      - Ez tökéletes – mondtam. Rob megkönnyebbülten elmosolyodott, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
      Nem hiszem, hogy lehettem volna ennél is szerelmesebb, és tudtam, hogy ez nem csak egy gimis fellángolás. Még azt is nevetve tervezgettük, hogy milyen lesz majd a közös életünk New Yorkban a suli után.
      - Ugye nem bántad meg? - kérdezte egyszer csak Rob.
      - Mire gondolsz?
      - Erre a döntésre. Mert még nem késő, hogy...
      - Rob, figyelj – szakítottam félbe a mondanivalóját. - Semmit sem bánok meg, ami veled kapcsolatos.
      Rob a szemeimet fürkészte, arcomat két keze közé vette, olyan óvatosan, mintha attól félne, hogy bármikor összetörhetek. Felsóhajtott, majd megszólalt:
      - Soha nem akarlak elveszíteni.
      - Hogy jut ilyen eszedbe? Persze, hogy nem fogsz elveszíteni – feleltem.
      - Nagyon szeretlek, Kristen – mondta halkan, én viszont kezdem megijedni. Vagy inkább rossz előérzetnek hívnám...
      - Én is szeretlek – viszonoztam a vallomását egy mosollyal, hogy tényleg kiverje az ilyen butaságokat a fejéből. Még váltottunk egy gyengéd csókot, majd ideje lett haza indulni...
      - Bejössz? - kérdeztem reménykedve Robtól, mikor a ház elé értünk. Ő csak elmosolyodva végigsimított az arcomon.
      - Ha szeretnéd...
      - Persze, hogy szeretném – feleltem őszintén.
      - Rendben van – bólintott. Szerencsére az anyám ilyenkor már a szobájában volt, úgyhogy a bájcsevelyt kihagyhattuk. A csodás napot pedig egy még csodásabb éjszakával koronáztuk meg...
      Reggel meglepően korán ébredtem, már hatkor fent voltam. Mielőtt kinyitottam volna a szemem, éreztem ahogyan Rob karjai körülölelnek, és ennél tökéletesebb pillanatot elképzelni se tudtam volna.
      Egyszerűen muszáj volt megérintenem, de szerettem volna nem felkelteni őt. Óvítosan végigsimítottam az arcát, miközben ajkaim a vállát és a mellkasát borították be apró csókokkal. Éreztem, ahogy a szíve még álmában is felgyorsul, és ez örömmel töltött el. Ajkaim áttértek a nyakára, és tudtam, hogy ebben a pillanatban felébredt ugyanis keze lassan felcsúszott meztelen hátamon.
      - Micsoda ébredés – mormolta mosolyogva, majd egy csókért hajolt felém.
      - Örülök, hogy tetszik – motyogtam, miközben fölé kerültem, és arcát csókokkal halmoztam el. De a következő pillanatban Rob maga alá fordított, arca pedig pár milliméterre került az enyémtől.
      - Minden tetszik amit velem teszel – mondta halkan, kaján vigyorral a képén. Nem válaszolhattam, ajkai máris keményen ostromolták az enyémeket, kezei a mellem alatt körözve cirógattak. Az érintése teljesen beindított, hátamat bedomborítva préselődtem hozzá még közelebb. Robra is hatással lehetett ez, mert csókja még vadabb lett, hamarosan pedig éreztem, ahogy a vágya is felébred. Kezei egyre lejjebb kalandoztak a testemen, én pedig tudtam, hogy ez a reggel csak egyre jobb lesz...