30. fejezet

Ezt még tegnap írtam elborult elmével úgyhogy... :D Jó olvasást ;)
Abellana

(Rob)

      - Figyelsz te rám egyáltalán? - Camilla hangja rántott ki a gondolataim tengeréből.
      - Bocsáss meg, egy kicsit elkalandoztam. Késő van, fáradt vagyok, feküdjünk le inkább... - győzködtem az utóbbi időben kissé mániákus menyasszonyomat.
      - Nem lehet, tudod, hogy el vagyunk maradva, pedig egy hét múlva itt a nagy nap. És akkor még nem is beszélve a holnapi partiról, itt lesz a családod, és az összes barátod Los Angelesből.
      - Tudom drágám, de erre most képtelen vagyok, bocs.
      Camilla felsóhajtott, majd újra lenézett az előtte álló papírkupacra.
      - Jól van, menj és feküdj le, én még maradok – mondta. Felálltam és egy apró csókot nyomtam a homlokára, majd a hálószobába mentem és ledőltem az ágyra. Azt hittem vagyok annyira fáradt, hogy rögtön elaludjak, de nem így volt.
      Megint bevillant az arca. Még mindig pontosan emlékeztem minden apró kis részletére, annyira fájdalmasan gyönyörű volt. Eszembe jutott egy kínzó emlék...
      Kész csoda volt, hogy két nappal karácsony előtt sikerült jegyet foglalnom egy Los Angelesbe tartó gépre. Nem igazán tudtam eddig visszamenni – nem is akartam – de megígértem a szüleimnek, hogy az ünnepekre odautazom.
      Csakis Kristen járt a fejemben. Hogyan lehettem ekkora marha, hogyan engedhettem őt el? Ragaszkodni akartam az eredeti terveimhez, hogy egyetemre megyek New Yorkban, de itt kellett volna maradnom vele. De talán még nem késő helyrehozni ezt a hibát...
      A szüleim és a nővéreim örömmel fogadtak, ami nem is csoda, elég régóta nem láttuk egymást. Sokat kérdezgettek rólam és az egyetemről, ők pedig meséltek az itteni barátaimról, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy megemlítsék Kristent. De én nem várhattam. Vissza kellett szereznem...
      Miután elmondtam a családomnak, hogy van egy kis elintéznivalóm, kocsiba ültem és rögtön Kristenék házához hajtottam. Ahogy egyre közelebb kerültem, a szívem egyre gyorsabban vert. Már fél éve nem láttam őt, most pedig hamarosan... megérinthetem, beszélhetek vele, láthatom...
      Teljesen sötét volt, az utcában pedig alig volt világítás. Nem is volt rá szükségem, pontosan tudtam, hogy hol lakik Kristen. De ahogy lelassítottam a házhoz közeledve...
      Az ajtó előtt egy pár csókolózott. A férfit nem ismertem. A nőt nagyon is. A szívemben fájdalom gyúlt, a látásom elködösült. Ő tovább lépett...
      Mikor reggel felébredtem egyedül voltam az ágyban. Camilla máris fel-alá rohangált, én pedig egész nap olyan voltam mint egy gép. Ez volt az első alkalom, hogy a szüleim találkozni fognak vele, mivel még nem volt alkalmunk együtt Los Angelesbe utazni. De én emiatt nem izgultam, tudtam, hogy kedvelni fogják...
      Fél órával a vendégek érkezése előtt a kezembe került egy újság. Gondolom Camilláé volt. A címlap hatalmas betűkkel hirdette, hogy vajon eljegyezte-e Kristen Stewartot filmbeli partnere. A képen kézen fogva mosolyogtak.
      A menyasszonyom persze nem is sejtette, mekkora közöm volt egyszer Kristenhez. És valószínűleg nem is fogja megtudni soha...
      Fogalmam sem volt róla, hogy Camilla ekkora partit szervezett, de a kötelező köröket lefutottam, mindenkivel bájcsevegtem egy kicsit. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de aztán meghallottam egy hangot, ami nagyon hiányzott már.
      - Na végre láthatom a legjobb barátomat! - méltatlankodott Ashley.
      - Ash! - kiáltottam fel boldogan, és rögtön megöleltem.
      - Az a hárpia leendő nejed mindenkinek bemutogatott engem, felháborító... - puffogott.
      - Azért lehetnél egy kicsit kedvesebb is most, hogy a feleségem lesz.
      - Nem fogok hamisan bájologni előtte, ezt te is tudod. Csak azt akarom, hogy boldog legyél.
      Erre mit is mondhattam volna? A szívemben olyan tüske volt, ami örökre ott marad, és nem voltam boldog Camillával, de megvoltam.
      - Kösz, Ashley.
      - Na jó, én megkeresem Tomot, még látjuk egymást – mondta Ash, majd elvegyült a tömegben. A következő pillanatban Camilla mellettem termett, és bemutatott pár ismerősének akikkel még nem találkoztam. A családját és a barátait már ismertem, hiszen ő itt született New Yorkban.
      Mikor újra szabadon engedett, megláttam egy újabb baráti arcot.
      - Tetszik az új hajad – lépdeltem hozzá lazán vigyorogva. Felvillant a mosolya, és megölelt.
      - Köszi. Ash már kikészült a menyasszonyod miatt – mondta Emma.
      - Tudom, már elpanaszolta – nevettem. - Na és az aktuális pasidat most nem hoztad?
      - Fogd be! Csak nem irigykedsz? Ezután elveszted a szabadságod, a házasság börtönébe leszel zárva. És az nem túl kellemes ha Camilla a börtönőr...
      - Most csak nagyon be van zsongva az esküvő miatt – védtem meg.
      - Nagyon fel akar vágni, ha partit ad az esküvő előtt egy héttel körülbelül száz embernek...
      - Ugyan Emma, ő csak...
      Mielőtt bármit is felhozhattam volna Camilla védelmére, az emberek között pásztázva a szememmel újra megtaláltam Ashley-t. És valakivel éppen beszélgetett.
      Nem tudtam róla levenni a szemem, az zakatolt a fejemben, hogy csak képzelődöm. Nem lehet, hogy Ő is itt van, ez képtelenség. De akárhogyis pislogtam, csak őt láttam.
      - Ő mit keres itt? - kérdeztem Emmától. Követte a tekintetem.
      - Ashley akarta, hogy eljöjjön.
      - És ezt csak így mondod? Mégis miért akarta Ashley, hogy Kristen itt legyen az esküvőm előtt egy héttel? - emeltem fel a hangom.
      - Nyugi, Rob. Talán úgy gondolta, hogy jobb ha látod őt még egyszer, mielőtt megházasodsz.
      A következő fél órában csak kavarogtak a gondolatok a fejemben. Miért van itt? És miért kéne még egyszer látnom őt? Nem értettem mi történik, ő újra megjelent, és a világom a feje tetejére fordult. És úgy tűnik a sors nagyon szeretett volna megviccelni engem ma este, ugyanis...
      - Remek parti – szólalt meg egy hang a hátam mögött. A kemény kéreg, ami körbevette a szívem az évek alatt, most repedezni kezdett. A tenyerem izzadt, a szívem sebesen dobogott. Ha megfordulok, látni fogom...
      Megtettem. A látványa ezer és ezer érzelmet indított el bennem, még csodásabb volt mint amire emlékeztem. Valószínűleg láthatta a döbbenetem, mivel a szája sarkában apró mosoly bújt meg.
      - Nem az én érdemem. De kösz. - Hihetetlen, hogy a hangom magabiztos maradt...
      - Gratulálok az eljegyzésedhez. Biztosan remek lány. - Csak bólintottam.
      - Neked pedig... gratulálok a filmjeidhez – mondtam. - Fantasztikus amit elértél.
      - Köszönöm, Rob.
      Istenem, ahogy kiejtette a nevem... emlékek rohamoztak meg, egy pillanatra muszáj volt lehunynom a szemem, hogy nyugodt maradhassak.
      - Kristen Stewart???? - kiáltott fel Camilla meglepetésében.
      - Te csakis Camilla lehetsz – mosolygott rá barátságosan Kristen.
      - Én... igen... és te... hogy... mármint...
      - Camilla, Kristen osztálytársam volt úgy öt éve. Kristen, ő itt a menyasszonyom – mutattam be őket egymásnak.
      - Te jó ég, Rob, nem is mesélted hogy neked ilyen híres barátaid vannak...
      - Nem éppen a barátomnak nevezném – feleltem, de közben Kristen szemébe néztem. Ő állta a pillantásom. Fogalmam sincs hogyan lehetett ilyen erős, én a részemről összeomlani készültem éppen.
      - Hát, nagyon örülök, hogy megismertelek Kristen – mosolygott rá Camilla. Nem örülne ennyire ha tudná mit jelent számomra.
      - Én szintén – felelte Kristen, majd elindult megkeresni a közös barátainkat.
      Nagyon örültem, mikor végre egyre többen távoztak, de a családomtól és a barátaimtól természetesen személyesen is elbúcsúztam. Mikor Ashley egy puszit nyomott az arcomra, a fülébe súgtam:
      - Ez még tőled is extrém volt... - Ő csak rám kacsintott, majd Kristen következett.
      - Azt hiszem látjuk még egymást, Rob – mondta egy számomra érthetetlen mosollyal. Naná, hogy látjuk, a drága menyasszonyom persze rögtön meghívta őt is...
      Csak bólintottam, mire ő is egy puszit nyomott az arcomra. Ahogy hozzám hajolt az arcunk összesimult, az ajkai a fülemhez értek, keze pedig ártatlanul felkúszott a nyakamra. Külső szemlélőként semmi furcsa nem volt ezen, de nekem...
      Beleszagoltam a nyakába, a csodás illata elbódított, az érintése az arcomon és a nyakamon hihetetlen volt. Legszívesebben most azonnal megcsókoltam volna.
      Ahogy eltávolodott tőlem, jelentőségteljesen a szemembe nézett, majd kilépett az ajtón. Rájöttem, hogy a gondolataim helytelenek voltak, nem kívánhatom őt, épp az esküvőmre készülök. Miután mindenki távozott, Camilla csak arról fecsegett, hogy mennyire jól sikerült a parti, és alig hiszi el hogy Kristen is ott lesz az esküvőn. Teljesen felgyülemlett bennem a harag az egész este miatt és most kitörni készült...
      - Camilla! - mennydörögtem még számomra is szokatlanul ijesztő hangon. A következő szavaimat higgadtan adtam elő. - Megtennéd, hogy egy kurva percre befogod és nem beszélsz állandóan a csodálatos esküvődről meg arról, hogy milyen mesés, hogy ott lesz Kristen?
      Camilla megütközve nézett rám, egy kicsit talán ijedten is. Én pedig rögtön elszégyelltem magam, soha nem beszéltem így egy nővel sem.
      - Sajnálom, szívem, nem akartam... - léptem hozzá közelebb, de ő megállított.
      - Talán a ma éjszakát jobban élveznéd a kanapén – nézett rigeden a szemembe. Felsóhajtottam, és kimentem a nappaliba. Jobb volt így, most nem tudtam volna mellette tölteni az éjszakát. Kristen arca járt az eszemben mikor álomra hajtottam a fejem.

Camilla
Mike és Kris